Infostart.hu
eur:
353.52
usd:
305.51
bux:
133528.69
2026. június 12. péntek Villő
Nyitókép: itbusiness

Pórul járhat a dolgozó, ha nem ellenőrzi rendszeresen ezeket az adatait! - figyelmeztet a NAV

Több mint egymillió ember jogviszonyát kell felülvizsgálnia a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak.

Vágujhelyi Ferenc, a NAV elnöke a Magyar Nemzetnek arról beszélt, hogy fontos feladat áll a szervezet előtt: le kell zárniuk az úgynevezett hibásan nyitva maradt jogviszonyokat. Ilyen helyzet két esetben alakulhat ki.

Az egyik, hogy a munkavállalót nem jelentik ki, amikor elhagyja egy munkahelyét. Lehet, hogy az érintettek egy részének azóta sincs állása, de az is megeshet, hogy már a sokadik munkahelyükön vannak. Mindenesetre a hivatalos adatok futó, élőnek látszó jogviszonyt mutatnak, holott az a valóságban már esetenként réges rég nem az - mondta a NAV-elnök. Számításaik szerint

meghaladja az egymilliót az ilyen jogviszonyok száma.

A rendezést már elkezdték. Kiemelte: ebben az esetben a munkavállalót nem érte hátrány, egyszerűen egy hivatalos mozzanat, a kijelentés elmaradt, amit pótolni kell.

Ha viszont nem a kijelentés a probléma, hanem az, hogy az érintettet nem jelentették be, komoly kár érhette a dolgozót.

"A munkavállalótól ugyanis a munkáltató levonja a járulékokat, azt azonban nem fizeti be az államkasszának, így az érintett nem szerez jogot a társadalombiztosítás ellátásaira, elsősorban is nyugdíjra. Az efféle helyzet úgy kerülhető el a legkönnyebben, ha a munkavállalók rendszeresen ellenőrzik helyzetüket. Ezt pedig manapság nagyon egyszerűen el lehet végezni a NAV telefonos applikációjával a NAV-Mobilban, ez legfeljebb egy-két perc. Fejlesztésünk már jó ideje elérhető. Érdemes mindenkinek időről időre rákattintania saját adataira, hiszen az egészségügyi ellátás és a nyugdíj, ilyen értelemben a jövő múlhat rajta" - figyelmeztet Vágujhelyi Ferenc.

Mint mondta, ha valaki úgy találja, hogy adatai hiányosak, hogy nincs bejelentve, jelezze munkáltatójának. Ha nem jut eredményre, keresse az adóhivatalt!

Címlapról ajánljuk
Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után
Foci-vb 2026

Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után

Mexikó megérdemelten „tartotta otthon” a három pontot, ugyanennyi kiállítást azonban a játékvezetőnek is „szerveznie kellett” a Dél-Afrika elleni labdarúgó-vb-nyitómeccsen.

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

A részvénypiaci hangulat alapvetően továbbra is törékeny, két meghatározó téma uralja a tőzsdéket, az egyik a technológiai és mesterséges intelligencia részvények esése, a másik pedig az iráni háború eszkalációja. Az európai részvénypiacok ma felfelé vették az irányt, a régiónkban a magyar és az osztrák részvénypiac is kiemelkedően teljesített - szektorszinten elsősorban a bankpapírok vezették az emelkedést. Az Európai Központi Bank kamatemelése után valamelyest csökkent az optimizmus az európai részvénypiacokon délután - az EKB 3 éves szünet után emelt először egész pontosan 25 bázispontot -, illetve a Kormányzótanács lefelé módosította a GDP-növekedési várakozásokat és megemelte az inflációs előrejelzéseket a következő évekre. Koraeste Donald Trump közölte, hogy mégsem lesz ma amerikai támadás Irán ellen, erre reagálva emelkednek a nemesfémek és esik a Brent jegyzése, a vezető tőzsdék pedig raliznak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×