Infostart.hu
eur:
355
usd:
311.11
bux:
139031.89
2026. június 29. hétfő Péter, Pál
Nyitókép: Lázár János/Facebook

Szakértő Lázár János politikai jövőjéről: ez a bejelentés még csak a kezdet

A Méltányosság Politikaelemző Központ projektigazgatója szerint Lázár János bejelentése arra utal, hogy a Fidesz közvélemény-kutatása szerint Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármestert csak vezéráldozattal lehet leváltani.

Lázár János vasárnap este a közösségi oldalán jelentette be, hogy 2026-ban nem indul egyéni képviselőjelöltként a hódmezővásárhelyi választókerületben, ahol 2002 óta minden választást megnyert. Jövőbeni terveit illetően – keddi sajtótájékoztatóján – úgy fogalmazott, hogy

„Lázár János előre megy, nem hátra”,

de ennek részleteit Orbán Viktorral, a Fidesz elnökével fogja megtárgyalni. „A miniszterelnök úrral már tavaly is voltak megbeszéléseink, ami az én és a közös munkánk jövőjét érinti. (…) Sokat fogunk még együtt dolgozni a jövőben is. Hogy milyen formában, az egy másik kérdés.”

A tárcavezető bejelentése annyiban meglepő, hogy azzal egy biztos mandátumot „áldozott be” valamiért – reagált az InfoRádióban a Méltányosság Politikaelemző Központ projektigazgatója, aki szerint ez még csak egy kezdő bejelentés volt, fogja még újabb követni, és akkor talán kontextusba kerül a döntés.

Bár a bejelentés a 2026-ben esedékes országgyűlési választásokkal kapcsolatban született, a 2024-es önkormányzati választásokkal függhet össze,

csak pontosan még nem tudható, hogy milyen értelemben – tette hozzá Novák Zoltán. Szerinte a kép azt követően tisztulhat, ha megtörténnek a további bejelentések, addig a mostani indoklás nem igazít el a „homályban”.

Az indokolásban ugyanis az szerepel, hogy Lázár János szerint 2024 a korszakváltás éve, és Hódmezővásárhelyen „teljes sorcserére lesz szükség”, vagyis az ő szempontjából új polgármesterre Márki-Zay Péter helyett és 2026-ban új országgyűlési képviselőre. Mindez felveti annak lehetőségét, hogy a miniszter saját magát is akadálynak tekinti, és nem tudja előmozdítani Márki-Zay Péter leváltását, csak, ha hátralép.

Miután a Fidesznél – mind a kormányzás, mind a helyi önkormányzatok tekintetében – legtöbb esetben komoly mérések előzik meg a politikai döntéseket, vagyis szinte semmilyen releváns fordulat nem történik anélkül, hogy ennek a szavazótáborra gyakorolt hatásait ne mérnék föl, Lázár János döntését illetően az a matek jöhetett ki: ha az első sorban marad Hódmezővásárhelyen, akkor Márki-Zay Péter posztját nem lehet megingatni – vélekedett Novák Zoltán. „Úgy döntött vagy döntöttek, hogy neki hátrább kell lépnie ahhoz, hogy Márki-Zay Péter ne tudja kettejük párharcaként bemutatni a polgármesteri kampányt”.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Gaál Áron: pusztító esővel, jégesővel, erős széllel, komoly károkat is okozó viharok jöhetnek

Gaál Áron: pusztító esővel, jégesővel, erős széllel, komoly károkat is okozó viharok jöhetnek

⁠Egy Nyugat- és Közép-Európa fölé húzódó tartós jelenség, úgynevezett hőkupola idézi elő a ma Magyarországon is tapasztalható extrém hőséget – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Gaál Áron, a HungaroMet Zrt. időjárás-előrejelző osztályának vezetője. Arról is beszélt, hogy szinte már összeérnek a hőhullámok, illetve hogy az abszolút melegrekord is megdőlhet az országban.

Magyar Péter: megállás nélkül dolgozik Magyarországért a kormány

Hétvégi kormányülés után, hőségriadó idején tart újabb kétnapos rendkívüli ülést az Országgyűlés, Magyar Péter miniszterelnök ismét felszólalt napirend előtt. Kedden a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről is szavazhatnak a képviselők, akik lefolytatják a vitát az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról és a polgármesterek fizetéséről is.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×