Infostart.hu
eur:
362.25
usd:
321.65
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre
Aerial view of Tihany at lake Balaton in Hungary
Nyitókép: anderm/Getty Images

Új szabályokkal védik meg a Balaton partját és a strandokat is

Az Építési és Közlekedési Minisztérium építészeti államtitkára szerint az új szabályozás a Balaton értékeinek megőrzése érdekében született.

A magyar építészetről szóló törvény tervezete az értékmentést helyezi a középpontba Lánszki Regő szerint. "Zöld területeink, környezetünk védelmét és a meglévő épület értékeink védelmét határoztunk meg, ahol előnyt adunk a helyi kultúrának. Ha az építésgazdasági részét is nézzük a törvénynek, akkor előnyt adunk helyi építőipari vállalkozásoknak is" – jelentette ki az Építési és Közlekedési Minisztérium építészeti államtitkára.

Azt is hangsúlyozta, hogy ez a Balatonra kiemelten érvényes. A Balaton-felvidéken külön védett övezetet határoznak meg, és

újdonság, hogy külön főépítészi tisztséget is létrehoznak.

Emellett a helyi és járási főépítészek szerepét is megerősítik. "Nem lehet majd építeni semmit a jövőben pusztán csak a szabályok betartása mellett. Kifejezetten fontos szerepe lesz a helyi főépítészeknek, kapcsolódó tervtanácsoknak és az önkormányzatnak is" – tette hozzá.

Az országos főtájépítész elmondta azt is, hogy a vízparti szabályozási tervet és a térség településfejlesztési tervét is elkészítik. Ebben többek közt

  • megtiltják, hogy a jelenleg állami vagy önkormányzati kézben lévő strandokat más övezetbe sorolják, így kizárólag vagy strandövezetben maradhatnak, vagy pedig zöldterületre lehet majd átminősíteni.
  • Biztosítani kell a partszakasz legkevesebb 30 százalékán egy legalább 5 m szélességű közhasználatú parti sétányt, és strand csak zöldterület létrehozása céljából szüntethető meg.
  • Azokon a területeken, ahol a part magánkézben van, engedményt biztosítanak: ha valaki egy 20 méteres sávot átad a közhasználat céljára, akkor ha az önkormányzattal megegyezik, jogosulttá válik a saját területén nagyobb beépítést elérni.

Lánszki Regő beszélt arról is, hogy mi lesz a már megvalósult, illetve megkezdett beruházásokkal.

"Ami nem a hatályos szabályok szerint valósult meg, ott minden helye megvan a felülvizsgálatnak. Ahol azonban igen, ott megvan a joga az építtetőnek, hogy megvalósítsa és üzemeltesse azt az ingatlant, amire kérte az engedélyt" – jelentette ki az Építési és Közlekedési Minisztérium építészeti államtitkára.

A törvénytervezetet még a nyár elején vagy legkésőbb ősszel terjesztik be a parlament elé.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ügynökakták: sorra reagálnak az érintett ismert emberek

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×