Infostart.hu
eur:
364.8
usd:
325.94
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Nyitókép: honvedelem.hu

Középiskolai tantárgy lesz a honvédelem

Új honvédelem tantárgy próbaoktatása kezdődik a következő tanévtől - közölte a Honvédelmi Minisztérium.

A minisztériumi tájékoztatás szerint a 2023/2024. tanévtől kezdődően a már sikeres kadétprogram mellett egy új, a középiskolák szabad órakerete terhére választható középiskolai tantárgy teremti meg annak a lehetőségét, hogy a magyar fiatalok részletesebben is megismerhessék a haza védelméhez kapcsolódó állampolgári kötelezettségeket.

Úgy fogalmaztak: a tantárgy oktatásában részt vevő fiatalok a legfontosabb honvédelmi szervezetek és feladatok megismerésén túl elméleti és gyakorlati ismereteket szerezhetnek egyebek között a kibervédelem és a térképészet területén, valamint elsajátíthatnak egyéb gyakorlati ismereteket is.

A szaktárca emlékeztetett, a 2017-ben útjára indult Honvéd Kadét Program célja, hogy tudatosítsa a haza szeretetének és a haza védelmének fontosságát, valamint hozzájáruljon a fiatalok felelős állampolgárrá neveléséhez. A programhoz csatlakozó iskolák száma az elmúlt esztendőkben folyamatosan emelkedett, szeptembertől kezdve pedig a program mellett számos középiskolában egy új formában is lehetőség nyílik a honvédelmi ismeretek elsajátítására - áll a közleményben.

Hozzátették, a háromszintű Honvéd Kadét Program keretein belül bevezetett honvédelmi alapismeretek tantárgy már több mint 125 magyar oktatási intézményben elérhető,

"segítve ezzel a hazájukat szerető, hazafias gondolkodású, és hazájukért tenni akaró fiatalok ismereteinek bővítését".

A honvédelem elnevezésű tantárgy próbaoktatása 2023 szeptemberében kezdődik meg országszerte számos középiskolában, heti egy tanórában - ismertette a minisztérium, megjegyezve: az intézmények kiválasztásában a Belügyminisztérium, illetve a Kulturális és Innovációs Minisztérium is közreműködött. A próbaoktatást a Honvédelmi Minisztérium szakemberekkel támogatja - fűzték hozzá.

Címlapról ajánljuk
Wéber Gábor: Kimi Antonelli előtt a határ a csillagos ég

Wéber Gábor: Kimi Antonelli előtt a határ a csillagos ég

Kimi Antonelli világbajnoki címének hátteréről, az idény alakulásáról, az új bajnoknak a többiekhez fűződő viszonyáról, és a hátralévő versenyek tétjéről beszélt Wéber Gábor Forma–1-es kommentátor az InfoRádió Aréna című műsorában.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Amerikai választás 2026: beütöttek az első problémák - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: beütöttek az első problémák - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×