Infostart.hu
eur:
390.2
usd:
331.01
bux:
110539.58
2025. december 23. kedd Viktória
Budapest, 2021. november 6. Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatalának épülete az V. kerületi Városház utcában. Az egykori Invalidus-ház, más néven Károly-kaszárnya monumentális barokk polgári épülete 1716 és 1727 között épült Anton Erhard Martinelli tervei alapján. MTVA/Bizományosi: Róka László
Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Róka László

Kiss Ambrus: a kormány nélkül a főváros nem tudja végigcsinálni a 2023-as évet

A főváros abban bízik, hogy csak a támogatás első köréből maradtak ki, amikor az önkormányzatok rezsitámogatásáról döntött a kormány. Ezt Budapest általános főpolgármester-helyettese mondta az InfoRádiónak.

„Budapest a támogatásból nem kapott, miközben valójában itt vannak a leginkább megnövekedett energiaszámlák” – fogalmazott az InfoRádiónak Kiss Ambrus, kiemelve: pillanatig sem sajnálják a pénzt a kerületektől, ugyanakkor azt látni kell, hogy a három leginkább energiaigényes közfeladat, nevezetesen az ivóvízellátás, a közvilágítás és a közösségi közlekedés csak és kizárólag a Fővárosi Önkormányzat hatáskörébe tartozik.

A főpolgármester-helyettes abban bízik, hogy csak az első körös döntésből maradtak ki, hiszen a Fővárosi Önkormányzat közzétette, illetve meg is küldte a kormány részére azt az intézkedési tervét, amivel mérsékelni kívánja Budapest energiafelhasználását. Kiss Ambrus arra is kitért, hogy a Városházán egyeztetésre is sor került Láng Zsolt kormánybiztossal, ami szerinte korrekt, szakmai légkörben zajlott, ahol a főváros nem biodíszletnek hatott, hanem a kormány érdemben is kíváncsi volt arra, hogyan is áll.

„Bízom benne – ismételte meg Budapest általános főpolgármester-helyettese –, hogy a jogszabályi határidő végéig,

január 10-ig lesz egy második körös döntés, ahol tudunk támogatást kapni.”

Kiss Ambrus úgy véli, a Fővárosi Önkormányzat elegendő anyagot és adatokat szolgáltatott a kormány részére, és a következő napokban eldől, hogy valami „politikailag motivált döntés” alapján nem számíthatnak támogatásra, vagy egy második körös döntésbe fognak belekerülni.

Azzal kapcsolatban, hogy DK fővárosi polgármesterei bírósághoz fordultak, amiért az általuk vezetett III., IV., XI., XV. és XVIII. kerület, valamint Ferencváros nem kapott a rezsikompenzációból segítséget, Budapest általános főpolgármester-helyettese jelezte: nincs tudomása arról, hogy az 5+1 kerület milyen tárgyalásokat folytatott, illetve milyen anyagokat adtak át. Azt viszont

problémásnak tartja, hogy a rendszer nem átlátható,

vagyis nem ismert, hogy a kormány milyen képlet alapján számolta ki a megadott összegeket, mert így az sem levezethető, hogy mekkora támogatásra lennének jogosultak.

A Fővárosi Önkormányzat a költségvetését egyébként úgy tervezete, hogy a közösségi közlekedést leszámítva, 10 milliárd forint többlet normatívát fog kapni a kötelező feladataira. Kiss Ambrus kiemelte: a közösségi közlekedés egy „külön játéktér”, hiszen ott olyan mértékű energiaszámlák, illetve -növekedések vannak, amiket most még nem is tudnak felmérni. Ennek esetében egy folyamatos monitoringot javasoltak a kormánynak, ahol mindkét fél a konkrét számok mentén láthatja, hogy mekkora támogatásra lenne szükség.

Végül kiemelte:

kormányzati támogatás nélkül a főváros nem tudja végigcsinálni a 2023-as évet.
KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: a japán atomenergia újjászületésével derülhet ki, hogy Németország tévúton jár

Szakértő: a japán atomenergia újjászületésével derülhet ki, hogy Németország tévúton jár

Másfél évtizeddel a fukusimai katasztrófa után Japán újraindítja a a világ legnagyobb atomerőművét. A Kasivazaki–Kariva lesz az első olyan nukleáris létesítmény, amit a fukusimai erőművet is üzemeltető Tokyo Electric Power Company működtethet. Aszódi Attila atomenergia-ügyi szakértő, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Természettudományi Karának dékánja beszélt a részletekről az InfoRádióban.
VIDEÓ
Év végi rángatás a forintban – kéthónapos mélypont az euróval szemben

Év végi rángatás a forintban – kéthónapos mélypont az euróval szemben

A forint az év vége felé közeledve jobban kitett a nemzetközi devizapiaci mozgásoknak, az elmúlt napokban a dollár globális gyengülése és az euró fokozatos erősödése határozta meg a keresztárfolyamokat. A hazai deviza ezekhez igazodva inkább követő szerepben maradt, de érezhető a jegybank lazább monetáris politikára tett utalásainak is a hatása. A keddi kereskedésben a befektetők figyelme elsősorban a makroadatokra és az ünnepek előtti, alacsonyabb likviditásból fakadó rövid távú kilengésekre irányul.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×