Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Nyitókép: Google Maps,

Elbontanának egy építészeti sebet a Belgrád rakparton

Engedély nélkül épültek emeletek a 9-es számú házra a 2000-es évek elején, most pedig új tervek születtek.

Új fejezet kezdődhet a Belgrád rakpart. 9. alatt található ház történetében, ugyanis a 2000-es évek elején engedély nélkül felhúzott 3 emelet helyére új tervek készültek - amelyeket immár meg is szabad építeni - az Építészfórum cikke szerint.

A novemberben a kormányhivatal által kiadott engedély az épület átalakítására és bővítésére, valamint egy személyfelvonó telepítésére vonatkozik. Kerestük a kérelem benyújtóját, az építtető Lamitiam Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t, ahonnan a portál azt a választ kapta, hogy "egy visszafogott, a környezetébe illő hatlakásos lakóépületet" kívánnak megvalósítani, melynek tervtanácson is jóváhagyott terveit az Örökségvédelmi Tervező és Szolgáltató Kft. készítette el.

A világörökségi, műemléki jelentőségű területen álló ház Korb Flóris tervei alapján épült az 1890-es években. Földszintjén sokáig a Mahart irodája működött. A köztudatba akkor került be igazán, amikor a kétezres évek elején egy vállalkozó lett a többségi tulajdonosa, aki előbb a Mahart-irodát vette meg, majd csaknem a teljes épületet. 2005-ben rengeteget cikkezett arról az országos sajtó, hogy engedély nélkül ráépített a házra három, üvegfal mögé zárt szintet. Ezt követően hosszas pereskedés kezdődött.

A régi építtető azzal védekezett, hogy mivel leégtek a régi szintek, neki csak törvényi kötelezettsége volt az eredeti magasságúra visszaépíteni a házat.

A bontás megkezdésének idejét egyelőre nem tudni.

Címlapról ajánljuk
Könyörgőre fogja az operatív törzs: nincs vége a télnek, visszatér a -20 fok

Könyörgőre fogja az operatív törzs: nincs vége a télnek, visszatér a -20 fok

A meteorológiai előrejelzések alapján szombaton a Nyugat-Dunántúlon minimális ónos esőre, míg az országban többfelé ködre kell számítani, vasárnap estétől pedig újra extrém hideg, akár -15, -20 Celsius-fok is várható, elsősorban az északkeleti országrészben – közölte az operatív törzs szombaton.

Donald Trump: nemzetbiztonsági érdek Grönland megszerzése

Az elnök Washingtonból távozva a repülőtéren újságírók előtt kifejtette, hogy a kiterjedt amerikai katonai beruházások révén megcélzott amerikai rakétavédelmi pajzs, az „Aranykupola" (Golden Dome) kiépítése szempontjából is fontos szerepet kapna Grönland. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a kérdésről tárgyalások vannak a NATO-val is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×