Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor
Vízimentő-hajó kísér egy résztvevőt az 1. Téli Balaton-átúszáson Szántódnál, 2020. február 23-án.
Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás

Fordulatot láttak a Balatonnál

A térségre jellemző a lakosság nagymértékű öregedése és az eltartottsági viszonyok romlása is.

A Balaton-régiót jelentős pályázati aktivitás és forrásszerző képesség jellemezte az elmúlt fejlesztési időszakban - ismertette Molnár Gábor, a Balaton Fejlesztési Tanács munkaszervezetének igazgatója a tanács ülésén, ahol tájékoztatást adott a térség társadalmi-gazdasági folyamatait elemző előzetes monitoring jelentésről.

A 2017-2020-as fejlesztési ciklus adatait 2021. január 20-ig összegző gyorselemzés szerint országosan 76 349 pályázatot rögzített az irányítóhatóság, ebből az üdülőkörzet területén megvalósítani tervezett projektek száma 2924 volt. A 180 települést magában foglaló kiemelt üdülőkörzetben 490,7 milliárd forint forrásigény jelent meg, a kifizetések teljes összege pedig 397 milliárd forint volt.

A balatoni pályázatoknak a fele nyert el ténylegesen támogatást, ami szerintük országosan a legrosszabb arány, a lényeget tekintve mégis igen sikeres az üdülőrégió, hiszen az egy lakosra jutó kifizetett forrás 1,45 millió forint, ami 81 százalékkal magasabb az országos átlagnál - mutat rá a jelentés.

A dokumentum kitér arra, hogy a Balaton-régió népességének alakulásában 2019 fordulatot hozott. A születések és a halálozások egyenlege évtizedek óta negatív, követi az országos trendet, vagyis többen halnak meg, mint ahányan születnek, mégsem csökkent az üdülőkörzet népessége. Ez a nemzetközi és az országhatáron belüli, növekvő mértékű bevándorlással magyarázható, a belföldi vándorlásban kiemelt célpont a Balaton.

A térségre jellemző a lakosság nagymértékű öregedése és az eltartottsági viszonyok (hány inaktív személy jut egy aktívra) romlása is, ennek korrigálása szakpolitikai eszközökkel a következő évek egyik kiemelt feladata lehet - hívja fel a figyelmet a jelentés.

Az elemzők szerint az üdülőrégió a vendégforgalmi-turisztikai pozícióit nemcsak megtartotta az elmúlt évtizedben, hanem versenyképességét számottevően növelte. Ezt a kedvező tendenciát törte meg a járvány.

A jelentés kitért arra, hogy a Balaton a két koronavírus-járványhullám közötti "kegyelmi pillanatban", 2020 nyarán "megtelt, ezt a jelenséget a kereskedelmi szálláshelyek extrém drágulása kísérte. Az országos szoba-átlagárak (egy szoba egy működési napjára jutó szállásdíj) is növekedtek, de közel sem olyan radikálisan, mint a Balatonnál. Itt egy szoba átlagára tavaly júniusban több mint 19 ezer forint, júliusban több mint 27 ezer, augusztusban pedig csaknem 30 ezer forint volt, és még szeptemberben, októberben is 17-19 ezer forint körül mozgott.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: Szombathelyen is mindenki tudja, soha többé háborút!
Cikkünk frissül!

Orbán Viktor: Szombathelyen is mindenki tudja, soha többé háborút!

Újabb háborúellenes gyűlést tartanak a Digitális Polgári Körök, ezen a szombaton Szombathelyen. Az esemény fő szónoka Orbán Viktor miniszterelnök. Szombathelyet rommá lőtték a második világháborúban. Itt mindenki tudja: Soha többé háborút! – mondta, majd a fiatalokhoz szólt: „Vegyétek komolyan magatokat! A kamu lázadás semmi. Lázadni a magyar kormány ellen? Az nem nagy dolog. Lázadjatok Brüsszel ellen! Onnan fenyegetnek minket!”

Imre Bence: most már elhiszem, hogy vezére tudok lenni a válogatottnak

A férfi kézilabda Eb góllövőlistáján hetedik helyen végző jobbszélső az InfoRádióban azt mondta, három vereséggel nem is érdemelték volna meg, hogy bejussanak az elődöntőbe, de pozitívumnak tartja, hogy meccsben voltak az összes erős ellenféllel szemben. Úgy véli, jobban kell hinniük magukban és abban, hogy képesek legyőzni erősebb csapatokat is. Saját magának 8-as vagy 8,5-es osztályzatot adna a tornán nyújtott teljesítménye alapján.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×