INFORÁDIÓ
2021. március 1. hétfő
Albin

pcr-teszt

koronavírus

járvány

fogyasztóvédelem

hatósági ár

Az új koronavírussal fertőzöttség vizsgálatára torokkenetet vesznek egy pácienstől a koppanhágai Rigs Kórházban 2020. április 2-án.

Ellenőrzi az ITM a PCR-tesztet végző cégeket

Infostart

Az a szolgáltató, amelyik nem tartja be a vonatkozó szabályokat, akár többmilliós büntetést is kaphat.

„Országos vizsgálat indul: a fogyasztóvédelem egy külön, kiemelt akció keretében ellenőrzi, hogy a szolgáltatók valóban a hatóságilag megszabott, legfeljebb 19.500 forintos díjért végzik-e el a PCR-teszteket” – jelentette be Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese hozzátette, hogy az egészségügyi intézmények továbbra is ingyenesen végzik el a tesztet azok esetében, akiknél ezt a járványügyi előírások meghatározzák.

A koronavírus-fertőzöttek kiszűrésére leginkább alkalmas úgynevezett PCR tesztek elvégzése 2020. szeptember 21-e óta hatósági árhoz kötött. A kapcsolódó jogszabály hatályba lépése óta a piacon PCR tesztet kínáló vállalkozások sokféleképpen alakították ki, módosították gyakorlatukat. A fogyasztóvédelmi hatóság az ITM elrendelése alapján országosan vizsgálja a hatósági ár betartását, a fogyasztók tájékoztatását.

Ha a szakemberek azt tapasztalják, hogy a vállalkozás a megengedettnél drágábban kínálja a tesztet, a jogszabály betartására, azaz a vizsgálat legfeljebb hatósági áron való elvégzésére kötelezik a céget.

Ha az ajánlott ár kényelmi többletszolgáltatások (pl. kiszállás, hétvégi mintavétel stb.) miatt magasabb, akkor is egyértelműen tájékoztatni kell az érdeklődőket a teljes költség egyes elemeiről.

Előre és tételesen be kell mutatni, hogy a teszt hatósági árán túli összeg pontosan mire terjed ki, így a fogyasztó egyértelműen látja, miért fizet, és e tudás birtokában dönthet az igénybevételről.

A fogyasztóvédelmi hatóság 15 ezer forinttól akár a nettó árbevétel 5 százalékáig, azaz több millió forintig terjedő bírságot szabhat ki, ha nem egyértelmű árfeltüntetést tapasztal, vagy egyéb megtévesztő gyakorlatot fed fel az ellenőrzés során. Az innovációs minisztérium várhatóan október végéig összegzi a vizsgálati eredményeket, tapasztalatokat.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Nyitókép: MTI/EPA/Ritzau/Niels Christian Vilmann
A címlapról ajánljuk

Nem minden szám romlik

Valamivel 4000 fölött a vasárnap talált koronavírusosok, de 15 ezer fölött a halottak száma....
×

Iratkozzon fel hírlevelünkre

és nem marad le az Infostart legfontosabb híreiről.
FELIRATKOZOM
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

Médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018