Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 5. péntek Vilma
Nyitókép: Pexels.com

Csütörtöktől kötelező lesz a gyerekfelügyeletet biztosítani

Kötelező óvodai és bölcsődei ügyeletet biztosítaniuk az önkormányzatoknak azokon a településeken is, ahol a koronavírus-járvány miatt bezárták ezeket az intézményeket - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.

Novák Katalin a Kossuth Rádióban azt mondta, hogy a Magyar Közlönyben hétfő éjjel megjelent rendelet szerint az önkormányzat eldöntheti, milyen kapacitásokat használ fel, de az ügyeletért magánbölcsődék esetén sem kérhetnek pénzt,

egy csoportban pedig legfeljebb öt gyermek lehet.

Lehetővé tették, hogy a bölcsődei dolgozókat a polgármester átirányíthassa másik szolgáltatóhoz. A dolgozók az eddigi fizetésüket kapják az új feladatkör után is - ismertette.

Elmondta, hogy a bölcsődei ellátást nyújtó szolgáltatók állami támogatásának megállapításakor a veszélyhelyzet idején a veszélyhelyzet első napját megelőző napon beíratott gyermekek számát veszik alapul. Így a családi- vagy a magánbölcsődék is képesek biztosítani a működésüket.

Továbbá

a munkaadók is szervezhetnek munkahelyi gyermekfelügyeletet

dolgozóik 14 éven aluli gyermekeinek. A munkaadónak csak bejelentési kötelezettsége van, és adókedvezményt is kap - mondta az államtitkár.

Novák Katalin beszélt arról is, hogy a segítséget nyújtókat és a segítségre szorulókat összekötő www.onkentes.gov.hu honlapon eddig körülbelül kétszáz szervezet és több száz önkéntes regisztrált.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Szép csendben hétvégi pihenőre ment a részvénypiac

Szép csendben hétvégi pihenőre ment a részvénypiac

November végén volt egy kisebb megingás a világ tőzsdéin, az AI lufi kipukkanásától is tartottak a befektetők, de persze azt az esést is megvették a befektetők, és mostanra újra a történelmi csúcsok közelében állnak a világ részvénypiacai. Pénteken kitart a jó hangulat Európában, illetve Amerikában egyaránt. Közben a nap legjobban várt adatközlése is megérkezett, van minek örülni, ugyanis majdnem fél év után először javult decemberben a fogyasztói bizalom az Egyesült Államokban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 5. 21:40
×
×
×
×