Infostart.hu
eur:
363.35
usd:
326.04
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd
Képviselők az új összetételű Európai Parlament alakuló ülésén Strasbourgban 2019. július 2-án.
Nyitókép: Képviselők az új összetételű Európai Parlament alakuló ülésén Strasbourgban 2019. július 2-án. MTI/AP

Akár egyszerűen is szövetségesre találhat a Fidesz az EP-ben

Az Európai Konzervatívok és Reformerek képviselőcsoportja kész egy új mozgalom megalapítására a Fidesszel és az olasz Ligával - ezt az EP-frakció társelnöke közölte. A Néppárt februárban dönthet a Fidesz kizárásáról.

Nem tudott megegyezni a Fidesz Európai Néppártból való kizárásáról a döntéssel még tavaly márciusban megbízott három politikus - értesült a héten a Frankfurter Allgemeine Zeitung. A lap szerint Wolfgang Schüssel a Fidesz tagságának visszaállítását, Herman van Rompuy a párt kizárását szerette volna, Hans-Gert Pöttering pedig köztes álláspontra helyezkedett. A Frankfurter Allgemeine Zeitung szerint a politikusok inkább a Fidesznek a Néppártban maradása felé hajlanak, ám végül hétfőn azt javasolták Donald Tusknak, a pártszövetség elnökének, hogy a Fidesz addig maradjon felfüggesztve, míg nem változtat politikai irányvonalán.

Hidvéghi Balázs, a Fidesz EP-képviselője szerdán az InfoRádiónak úgy reagált: még nincs döntés a Fideszről.

"A folyamat nem zárult le. Nyilvánvaló, hogy

egy fontos politikai vita van a néppárton belül is,

a múlt heti határozat, amelyben Lengyelországot és Magyarországot kritizálta az Európai Parlament, és amelyre a néppárt megosztottan szavazott, pontosan mutatta a választóvonalakat, amikben benne vagyunk.

Az Európai Néppárt jelentős része végül megszavazta a magyar jogállamisági eljárás folytatásával kapcsolatos indítványt. Orbán Viktor azt mondta: emiatt egy centiméterre volt a Fidesz attól, hogy kilépjen a néppártból.

A miniszterelnök már korábban is bírálta a pártcsaládot. Év eleji sajtótájékoztatóján azt mondta: a néppárt elfelejtette alapértékeit, túl liberális, szocialista és centrista. A Kossuth rádiónak múlt pénteken adott interjújában pedig arról beszélt: a néppártból való esetleges kilépéssel nem romlana az ország pozíciója, mert Magyarországnak vannak más szövetségesei.

"Az biztos, hogy ez így nem maradhat, és ha az Európai Néppárt nem áll ki Magyarország mellett, akkor egy

új, kereszténydemokrata jellegű európai mozgalmat kell indítani,

erre pedig energiákat kell fordítani. Lesznek hozzá európai szövetségeseink."

Az Európai Konzervatívok és Reformerek képviselőcsoportja kész egy új mozgalom megalapítására a Fidesszel és az olasz Ligával – mondta a jobboldali európai parlamenti frakció társelnöke újságíróknak szerdán. Raffaele Fitto azt is hozzátette: készen állnak a küldöttségekkel való tárgyalásokra az Európai Parlamentben.

A Fideszről a néppárt kongresszusa február elején hoz döntést, addig várhatóan Orbán Viktor is egyeztet majd Donald Tuskkal, a pártszövetség elnökével.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökaktákról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagálnak a piacok!

Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagálnak a piacok!

Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa. A pánikhangulat péntek reggelre Ázsiát is elérte: a japán tőzsde több mint 6, a dél-koreai Kospi pedig több mint 8 százalékos mínuszban is járt, utóbbinál a kereskedést is fel kellett függeszteni. Délután fontos munkaerőpiaci adatok jöttek Amerikából, melynek hatására leszúrt az arany, és erősödni kezdett a dollár. Alapavetően azonban nem változtatta meg a piaci hangulatot a mostani adatközlés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×