Infostart.hu
eur:
363.19
usd:
325.85
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd
Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke a nagyszebeni Nagy téren 2019. május 8-án, egy nappal az Európai Unió rendkívüli csúcstalálkozója előtt, amelyet az erdélyi városban tartanak.
Nyitókép: MTI/AP/Vadim Ghirda

Kész a néppárti bölcsek jelentése a Fideszről

Donald Tusk, az Európai Néppárt elnöke jelentette be a hírt.

Donald Tusk Brüsszelben találkozott a Fidesz ügyében felkért három bölccsel, Herman Van Rompuyjal, Hans-Gert Pötteringgel és Wolfgang Schüssellel, és jelentésük értékelését a párt vezetőivel folytatott megbeszélések után mutatja be a Néppárt választmányán.

Azt nem tudni, hogy a február 3-án kezdődő ülésen döntenek-e már a Fideszről. A Bloomberg hétfőn délelőtt azt írta, hogy az Európai Néppárt valószínűleg elhalasztja a szavazást, mert nem tudnak megegyezni a bölcsek jelentéséről.

Múlt héten az Európai Parlament (EP) strasbourgi ülésén - néppárti szavazatokkal is - elfogadták a jogállamiság magyarországi és lengyelországi helyzetéről szóló határozatot. Ezt követően Orbán Viktor kormányfő azt mondta, egy centiméterre volt a Fidesz attól, hogy kilépjen a Néppártból, mert a pártcsalád többsége "elárult bennünket".

Az EPP politikai közgyűlése tavaly március 20-án a néppárt elnökségének és a Fidesznek a megegyezése alapján határozott a Fidesz tagságának felfüggesztéséről a párt kritikus álláspontja és a pártcsalád alapvető értékeinek állítólagos megsértése miatt. Arról is határoztak, hogy megvizsgálják a magyarországi helyzetet és a Fidesz tevékenységét. A vizsgálatra háromfős testületet hoztak létre, amelyet Herman Van Rompuy, az Európai Tanács korábbi elnöke vezet, további tagjai pedig Wolfgang Schüssel volt osztrák kancellár és Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament korábbi elnöke.

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke a 2019. márciusi ülést követő nemzetközi sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy a Fidesz egyoldalúan függeszti fel jogainak a gyakorlását az Európai Néppártban az EPP által felkért háromtagú bizottság jelentésének elkészültéig. Azt közölte: a Fidesz is felállította a maga "három bölcs emberének bizottságát" - amely tárgyal a néppárt delegáltjaival -, és tőlük várja majd azt a jelentést, amelyet letesznek a Fidesz asztalára az európai parlamenti választás után arról: hogyan alakítsák az EPP és a Fidesz viszonyát, van-e helye a néppártban a Fidesznek, milyen néppártban van helye, és abban mit kell képviselnie a Fidesznek.

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökaktákról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×