eur:
394.29
usd:
370.44
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes beszédet mond a Fidesz tisztújító kongresszusán a BOK Sportcsarnokban, Budapesten 2019. szeptember 29-én.
Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Szavazás után folytatódott a Fidesz-kongresszus

Tisztújító kongresszust tart a nagyobbik kormánypárt a budapesti BOK Sportcsarnokban.

Semjén Zsolt: ez értékszövetség

Magyarország és az Európai Unió történelmének legsikeresebb politikai konstrukciójának nevezte a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szövetségét Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a nagyobbik kormánypárt tisztújító kongresszusán vasárnap Budapesten.

Semjén Zsolt, aki a 75 éves KDNP és az összes szövetséges nevében köszöntötte a résztvevőket, hangsúlyozta: szövetségük értékszövetség.

Úgy fogalmazott: megvédtük a hazánkat, a keresztény civilizációnkat, ezzel az életformánkat és a népünket. Soha ennyi egyházi iskola, ennyi templom nem épült, újult meg, mint most. Mi templomokat építünk, nem bezárunk, egyből se lesz sem pláza, sem mecset - mondta, hozzátéve: a mi szenvedélyünk Magyarország.

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke rendkívül sikeresnek ítélte azt az időszakot, amely az elmúlt kongresszus óta eltelt. Ma Szerbiában több mint száz év után nem hátrányt, hanem előnyt jelent magyarnak lenni - mondta.

Kocsis Máté: új korszak köszöntött be Magyarországon

A Fidesz-frakció a továbbiakban is őrizni fogja az Országgyűlés méltóságát, és "az ellenzéki képviselők gyalázkodásával szembeni jogos indulat" sem tereli majd el a figyelmüket az emberek akaratáról - mondta Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője vasárnap a kormánypárt tisztújító kongresszusán, Budapesten.

Szavai szerint az ellenzék parlamenti viselkedését illetően jelentős javulástól nem kell tartani. Az ellenzéket jellemezve úgy fogalmazott: a "támolygó vezérük nyelvbotlásával", "a kígyózó kígyókkal" új korszak köszöntött be Magyarországon. Az ellenzék magatartása lehetne akár szórakoztató is, de van egy szomorúbb oldala, mert "reménytelen ellenzékünk (...) az alkalmatlanságát leplezendő", a parlamenti mindennapok részévé tette a provokációt, a ripacskodást és a trágárságot.

Úgy fogalmazott: "Megismertük a fékevesztett, önuralomra képtelen, olykor agresszív oldalukat, mindettől remélnek ugyanis mostanság politikai hasznot."

Kubatov Gábor: a Fidesz többször is megfizette a siker árát

A Fidesz alelnöke beszédében kijelentette: ma a Fidesz Európa legmodernebb és legszervezettebb pártja. A győzelmekhez mindenki hozzátette a magáét - mondta. Hozzátette: ahogyan a futballban, úgy a politikában sem ér semmit a második hely, mindenki csak a győzelmekre emlékszik.

Véleménye szerint a Fidesz többször is megfizette a siker árát, mások nem bírták volna ki a vereségeket, de ők mindig erősebbek lettek, mint előtte. Ha most a kongresszuson megkérdeznek egy fiatalt, miért van itt, azt mondja, azért, mert a szülei is ehhez a közösséghez tartoznak - közölte Kubatov Gábor. Hangsúlyozta: még ennél is jobb lesz a helyzet, amikor a Fidesz már a 120. születésnapját ünnepli majd.

Deutsch Tamás: Trócsányi a magyar Salvini

A fideszes európai parlamenti képviselő arról beszélt, hogy bár "a brüsszeli frontvonalban" a "csapataink harcban állnak", és továbbra is megvédik a magyar embereket, a nemzet érdekeit és Magyarországot, a bevándorláspárti erők elszántsága és indulata változatlan, új lendületet vesz a bevándorláspárti politika Európában.

Közölte: Olaszországban megnyitották a határokat az illegális bevándorlók előtt, és Olaszország, Franciaország, Németország és Málta az Európai Bizottság "bábáskodása" mellett megállapodtak az illegális migránsok kvóta szerinti szétosztásáról. "Kibújt a kvótarendszer szöge a bevándorláspártiak zsákjából", megint meghívólevelet küldtek a világ minden részére a gazdasági bevándorlóknak - jelentette ki. Hozzzátette: az Olaszországba érkező migránsok jó részét átszállítják egy másik országba, és csak ott kezdődik meg a menedékkérelmük elbírálása, vagyis minden illegális bevándorló szabadon bejöhet az EU-ba, és már az unión belül - minden ellenőrzés nélkül - viszik át őket egyik országból a másikba.

Deutsch Tamás azt is mondta: a bevándorláspárti erők bosszút álltak Trócsányi László biztosjelöltön. Trócsányi László "a magyar Salvini", hiszen mindkét politikus bebizonyította, hogy a bevándorlás megállítható, ez csak politikai akarat kérdése - vélekedett.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×