Infostart.hu
eur:
364.58
usd:
324.85
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke (b2) nyilatkozik a sajtónak 2019. január 8-án az Innovációs és Technológiai Minisztérium épülete előtt, ahol Orbán Viktor miniszterelnöknek címzett levelet adott át. A dokumentumban a munka törvénykönyve módosításának a visszavonását, a sztrájktörvény módosítását, valamint tisztességes béreket és rugalmas nyugdíjrendszert követelnek a szakszervezetek. Mellette Földiák András, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke (b), Kiss Balázs, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés sajtókapcsolatokért felelős munkatársa és Koreczné Kazinczi Ilona, a Tudományos és Innovációs Dolgozók Szakszervezetének elnöke.
Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

Kétszámjegyű béremelést sürgetnek a szakszervezetek

Újratárgyalná a tavaly megkötött kétéves bérmegállapodást a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ), Kordás László elnök ezért kezdeményezte a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) összehívását - tudta meg a Népszava.

A tavaly év végén elfogadott bérmegállapodás az idei és a jövő évre vonatkozóan is 8-8 százalékos minimálbér- és garantált bérminimum-emelést rögzített, és szintén 8 százalékban határozták meg az általános béremelésre vonatkozó ajánlást. Kordás László szerint azonban a gazdaság eddigi teljesítményére vonatkozó elemzések azt mutatják: jóval nagyobb, 10 százalék feletti béremelésre is lehetőség lett volna már az idén is.

Jövőre pedig két számjegyű emelést szeretnének, hogy "ne szakadjunk le végleg Európától".

A munkaadók minden minimálbér-emelésnél panaszkodnak, hogy nem tudják kigazdálkodni annak fedezetét, a szakszervezet ezért az adócsökkentést és a progresszív adózás bevezetését is szükségesnek tartja - emelte ki a lap.

Címlapról ajánljuk

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×