Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felszólal az ENSZ szíriai elszámoltathatósággal foglalkozó magas szintű ülésén New Yorkban 2018. szeptember 27-én.
Nyitókép: MTI Fotó: KKM / Mitko Stoichev

Szijjártó Péter az Év embere a Figyelőnél

Szijjártó Pétert választotta a 2018-as Év emberének a Figyelő szerkesztősége.

A Figyelő szerkesztősége negyedik alkalommal ítélte oda az Év embere díjat, amellyel ezúttal a Szijjártó Péter fémjelezte külpolitikai fordulatot ismerte el a hetilap.

A külgazdasági és külügyminiszter 2014-es hivatalba lépését követően lehetőség nyílt arra, hogy Magyarország politikai mozgástere nemzetközi szinten is növekedjen, a magyar modellt érő nemzetközi kritikákra határozottan és erőteljesen reagáljon - olvasható a Figyelő közleményében.

Ennek a nemzeti érdekérvényesítésnek a szimbólumává vált Szijjártó Péter, aki az elmúlt több mint 4 évben számos nemzetközi fórumon egyértelművé tette a magyar külpolitikai és bevándorláspolitikai álláspontot és a gyakori nézetellentétek ellenére is kiállt mellette. A kezdeti értetlenséget és kritikákat követően mindenki számára világossá tette az általa felvázolt külpolitikai fordulat lényegét, a következetes érdekérvényesítés eredményeként pedig rég nem látott külpolitikai sikereket ért el Magyarország - áll a közleményben.

Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×