Infostart.hu
eur:
386.96
usd:
331.4
bux:
116489.76
2026. január 12. hétfő Ernő

Kozma Imre: veszélyben vagyunk – hetilapszemle

A Figyelő Kozma Imrével és Földes Lászlóval, a HVG pedig Hortobágyi T. Cirillel és Várszegi Asztrikkal közöl interjút.

A Figyelő dupla számában Kozma Imrével közölnek interjút. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapítója a hitről és a szeretetéhségről beszél. Úgy véli, hogy „veszélyben vagyunk, mert elhittük, hogy lehet paradicsomot teremteni a Földön Isten nélkül”. A Figyelő Földes Lászlóval is készített egy beszélgetést. „Mivel nem állok be közéjük, mindkét oldal azt hiszi, hogy az ellenséghez tartozom” – mondta Hobó a lapnak.

A HVG is dupla számmal jelentkezett az év végén. A lap riporterei Hortobágyi T. Cirill új és Várszegi Asztrik korábbi pannonhalmi bencés főapáttal, valamint Fabinyi Tamással, a magyar evangélikusok elnök-püspökével beszélgettek. Az egyházi vezetők helyzetértékelése szerint „az úgynevezett kereszténydemokrata kormányzás igen távol áll a rászorulók segítését és a megbékélést hirdető krisztusi tanítástól”.

A HVG Kornai Jánossal is közöll interjút. A Harvard és a Budapesti Corvinus Egyetem professor emeritusa szerint „az autonómia százszázalékos likviditása lehetetlen; az, hogy a lehetőségekből mennyit használnak ki az emberek, rajtuk is múlik”.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Bartal Tamás: több érvem is van a lakosság útalapú autópálya-matricája ellen

Bartal Tamás: több érvem is van a lakosság útalapú autópálya-matricája ellen

Autópálya-matricát hivatalosan nem lehet részletre vásárolni – mondta Bartal Tamás, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. igazgatóságának elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Kifejtette az álláspontját a szektorális sebességmérés bevezetéséről, valamint a lakosság használatalapú autópályadíjának lehetőségéről.

Pontos előrejelzés a rettentő ónos esőről – riasztások, térkép

A nyugat felől érkező, jobbára összefüggő frontális csapadékzónából hétfőn az esti, éjszakai órákban előbb a Dunántúlon, később már a főváros tágabb térségében, kedd hajnaltól, reggeltől pedig az északkeleti, keleti országrészben is várható csapadék.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Idei mélypontjára gyengült a forint – itt a megrázkódtatás a piacoknak

Idei mélypontjára gyengült a forint – itt a megrázkódtatás a piacoknak

Hétfő délelőtt a forint vegyes képet mutat a főbb devizákkal szemben: az euróval szemben enyhe gyengülés, a dollárral szemben viszont határozott erősödés látszik, miközben a nemzetközi piacokon a dollár általánosan nyomás alá került. A leginkább az hozott volatilitást, hogy a Trump-adminisztráció újabb jogi harcot kezdett a Federal Reserve ellen, amire kisebb menekülés indult az amerikai eszközökből. Ma a geopolitikai hírek lesznek meghatározók a devizapiacokon, valamint a befektetők már elkezdhetik árazni a magyar inflációval kapcsolatos várakozásaikat, amely adatokat holnap teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×