Infostart.hu
eur:
362.22
usd:
321.59
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre
Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára felszólal az Országgyűlés plenáris ülésén 2018. október 3-án.
Nyitókép: MTI / Kovács Attila

Kitűznék a magyar-székely összetartozás napját

Hatpárti javaslatként kerülhet a törvényhozás elé a magyar-székely összetartozás napjáról szóló jobbikos indítvány, miután a kormánypártok is jelezték, hogy csatlakoznak ahhoz.

Szávay István, a Jobbik nemzetpolitikai kabinetvezetője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: három hete, az agyagfalvi székely nemzetgyűlés 170. évfordulóján kezdeményezte a 11 évszázados sorsközösség szimbolikus alkalmának emléknappá emelését, majd levélben tájékoztatta a frakcióvezetőket erről. Hozzátette: erre csak az a DK nem válaszolt, amely eddig sem mutatott különösebb érzékenységet a külhoni magyarság ügye iránt.

Az ellenzéki politikus megemlítette: pártja sem támogatja a székelyek önálló nemzetiséggé nyilvánítását Magyarországon, mert

az "csak a románoknak adna muníciót arra, hogy az erdélyi magyarságot megosszák", holott "a székely a magyar nemzet része".

A kérdést egyébként a Jobbik a parlamentbe is bevitte hétfőn, ahol az ellenzéki párt az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés kezdetének dátumát, október 16-át javasolta ünnepnapnak. Potápi Árpád nemzetpolitikai államtitkár válaszában jelezte, támogatják a kezdeményezést.

Mindemellett a szociális tűzifaprogramról, a sajátos nevelési igényű gyermekek oktatásáról és a fővárosi Hős utca droghelyzetéről beszéltek a képviselők hétfőn a kérdések között.

Az MSZP-t a tűzifa állami támogatása érdekelte, amihez 2320 önkormányzat csatlakozna, de nincs a programban elegendő forrás. A párt politikusa, Korózs Lajos később azt mondta,

a kormány "lapít" a kórházi fertőzések ügyében, tavaly több mint 15 ezer fertőzést regisztráltak; a kormány véleménye szerint ez a szám a korábbiaknál alacsonyabb.

A DK politikai tisztogatást lát az ügyészi karban, miután egy ügyész 13 éves pályája tört meg kormánykritikus, nem nyilvános Facebook-posztjai miatt. Polt Péter legfőbb ügyész helyettesének válasza szerint "az érintett ügyész magatartásával sértette az ügyészi hivatás tekintélyét". Varju László később a szemétproblémára is rávilágított, elmondása szerint

Újpesten már nem csak a szelektív, a kommunális hulladékot sem szállítják el, amit a kormányzat "rezsihazugsága" övez. Pogácsás Tibor államtitkár szerint "a hulladékszállítás folyamatos".

Az LMP-s Schmuck Erzsébet ugyanezt a problémát feszegette, mondván, több mint 100 településen van veszélyben a hulladékszállítás. Ungár Péter pedig ugyanakkora fizetést követelt a fogyatékosok nappali otthonában dolgozó gyógypedagógusoknak, mint a speciális iskolákban dolgozó kollégáknak. Burány Sándor (Párbeszéd) a Hős utcai bűntanyával összefüggésben követelt a kormánytól hatékony drogstratégiát, nem pedig házak körbekerítését.

A jobbikos Steinmetz Ádám arra akart még választ kapni,

miért nem lehet patikát nyitni a 4500 fősnél kisebb településeken, dohányboltot viszont miért.

Rétvári Bence államtitkár szerint a jobbikus politikus félreértésben van.

A Demokratikus Koalíció László Imre révén azt tudakolta még az erőforrástárcától, hány "bérorvossal" dolgoztat a terület a jelenlegi válsághelyzetben, mire válaszul Rétvári azt mondta, jelentősen nőttek a kórházak forrásai.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×