Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Nyitókép: Budapest Airport

Ürgementés Ferihegyen

A ferihegyi repülőtér különleges biológiai társulás, a fokozottan védett ürgék fontos élőhelye. Az állatok példányainak eszmei értéke negyedmillió forint.

A ferihegyi repülőtér különleges biológiai társulás, a kelet-európai sztyeppék, puszták egyik utolsó fennmaradt érintetlen területe. Ez a biológiai közösség körülbelül a Duna vonaláig terjed. A repülőtér 1515 hektrányi területe kiváló élőhely az ürgéknek: zavartalan terület, a füvet rendszeresen kaszálják, és elvezetik a csapadékvizet, így a földalatti ürgelyukak is szárazak maradnak.

A fokozottan védett állatok eszmei értéke példányonként 250 ezer forint – mondta az InfoRádiónak Hardy Mihály, a Budapest Airport szóvivője.

A repülőtérnek meg kell őriznie a populációt, ahol csak lehet, ugyanakkor új beruházásokra is szükség van, ezért e területekről átköltöztetik az állatokat. Így tettek a Cargo City névre keresztelt, új árukezelő központ építésének területe esetében is.

A Vecsés melletti területekről szakemberek segítségével, csapdákkal fogtak be 50 ürgét, és egy nemzeti park területére költöztették át őket.

Az ürgéket egy másik okból is át szokták költöztetni: a kifutópálya közeléből rendszeresen eltávolítják őket, mert az ürgékre vadászó ragadozó madarak méretük miatt zavarhatják a le- és felszálló gépek forgalmát. Ilyenkor is a nemzeti parkokba költöztetik ezeket a kistestű emlősöket.

Téli álomra vonulnak

A budapesti repülőtéren az ürgék igazi menedékre találtak, ahol megfelelően gondoskodnak is róluk, létszámuk pedig meghaladhatja az 1000 példányt is.

Az ürgék már javában készülnek a télre. Elsőként az idős hímek mennek aludni. Ezek a példányok már augusztus második felében visszahúzódhatnak a járatrendszerük végén található puha, bélelt fészekbe. Azért ők az elsők, mert nekik egész nyáron nincs más dolguk, csak enni és hízni, így náluk alakul ki leghamarabb a túléléshez szükséges zsírszövet. A hímek ugyanis az utódok nevelésében egyáltalán nem vesznek részt. Őket követik az idősebb nőstények, majd legkésőbb, szeptember végén, októberben az idén született fiatalok is téli álomba merülnek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Csontvázak a szekrényben: a pozsonyi „M0”-t is úgy építhették, hogy a Benes-dekrétumra hivatkozva vett el a szlovák állam földet magyaroktól

Csontvázak a szekrényben: a pozsonyi „M0”-t is úgy építhették, hogy a Benes-dekrétumra hivatkozva vett el a szlovák állam földet magyaroktól

A Benes-dekrétumok szlovák megerősítéséről és alkalmazásáról tartott kerekasztal-beszélgetést a Nemzeti Emlékezet Bizottsága, ennek alkalmával kereste meg az InfoRádió Tárnok Balázst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatóját, aki az mondta, a II. világháború utáni években nem álltak le a konfiskálások, a szlovák államnak óriási biznisz mind a mai napig.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×