Infostart.hu
eur:
385.17
usd:
331.82
bux:
120679.89
2026. január 16. péntek Gusztáv
Kilépésre várakozó járművek az M5-ös autópályán a röszkei határátkelőhely előtt 2014. augusztus 1-jén. Az átkelőnél a Nyugat-Európában dolgozó és szabadságukra hazatérő, illetve a vakáció leteltével visszautazó vendégmunkások miatt jelentős torlódás alakul ki hétvégenként.
Nyitókép: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

Ellepték a külföldiek a magyar utakat

E-matricából és e-útdíjból bruttó 162 milliárd forint bevétele származott a költségvetésnek az idei első fél évben, 8 százalékkal több, mint tavaly ugyanebben az időszakban, a magyar utak használati díjának 47 százalékát külföldiek fizették meg - mondta Bartal Tamás, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. vezérigazgatója.

Kiemelte: az idén is folytatódott az útdíjbevételek növekedése, ennek oka döntően a díjköteles utak forgalmának erősödése, ami összefüggésben áll a magyar gazdaság teljesítményének bővülésével.

Június végéig

  • az e-matricából befolyt bruttó 46 milliárd forint 11 százalékkal,
  • a 3,5 tonnánál nagyobb járművek után fizetett e-útdíjból származó bruttó 116 milliárd forint 7 százalékkal

haladta meg a tavalyi első félévit - ismertette a vezérigazgató.

Magyarország tranzitország, ezért stratégiai cél, hogy az átutazók minél nagyobb részt vállaljanak a hazai úthálózat fenntartási és fejlesztési költségeiből, a magyar útdíjrendszer megfelel ennek az elvárásnak - hangsúlyozta Bartal Tamás.

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×