Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Publicus: csökkent a pártok támogatottsága

Csökkent a Fidesz-KDNP és a Jobbik támogatottsága is – derül ki a Publicus Intézet a Vasárnapi Hírek megbízásából készített közvélemény-kutatásából.

A Fidesz-KDNP támogatottsága az előző hónapban két százalékpontot, most újabb egy százalékpontot csökkent, így 25 százalék – mondta a kutatást végző intézet vezetője.

Ez a folyamat összefüggésben lehet azzal, hogy a választások előtt meglehetősen sok olyan szavazót tudott magához csábítani a Fidesz, akik csak ideiglenesen csatlakoztak hozzájuk.

Az MSZP-P támogatottsága nem változott, 11 százalék; viszont a Jobbik támogatottsága két százalékpontot csökkent, és így 11 százalék. Pulai András szerint ennek két oka is van. Az egyik az az, hogy a választók a Jobbikot okolják – az LMP mellett – az ellenzék választási kudarcáért, másrészt pedig komoly forrongás és szakadásközeli állapot van a Jobbikon belül.

A Publicus Intézet vezetője azt is elmondta, hogy az LMP támogatottsága változatlan, 3 százalék, viszont a választások óta megfeleződött az ellenzéki párt tábora. A DK esetében sem változott az érték, továbbra is 3 százalék. A Kétfarkú Kutya párt támogatottsága egy százalékpontot növekedve 2 százalék, míg a Momentum esetében nem változott a támogatottság, és maradt 2 százalék. A Liberálisok támogatottsága nem érte el az egy százalékot.

A bizonytalanok aránya két százalékpontot növekedett – mondta Pulai András.

Azt látják, hogy az ellenzéki pártoktól – Jobbik, LMP –, valamint a Fidesztől elpártoló szavazók nem mennek át egyetlen másik párthoz sem, hanem a bizonytalanok táborátban tűnnek fel. A kutatás alapján megállapítható, hogy

egyelőre senki sem tudja megnyerni magának azokat a szavazókat, akiket ezek a pártok elvesztenek

– tette hozzá a Publicus Intézet vezetője.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Csontvázak a szekrényben: a pozsonyi „M0”-t is úgy építhették, hogy a Benes-dekrétumra hivatkozva vett el a szlovák állam földet magyaroktól

Csontvázak a szekrényben: a pozsonyi „M0”-t is úgy építhették, hogy a Benes-dekrétumra hivatkozva vett el a szlovák állam földet magyaroktól

A Benes-dekrétumok szlovák megerősítéséről és alkalmazásáról tartott kerekasztal-beszélgetést a Nemzeti Emlékezet Bizottsága, ennek alkalmával kereste meg az InfoRádió Tárnok Balázst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatóját, aki az mondta, a II. világháború utáni években nem álltak le a konfiskálások, a szlovák államnak óriási biznisz mind a mai napig.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Ukrajna olyan súlyos kihívással néz szembe, amire még nem volt példa - Háborús híreink szombaton

Ukrajna olyan súlyos kihívással néz szembe, amire még nem volt példa - Háborús híreink szombaton

Kijev jelenleg csak a szükséges villamosenergia-mennyiség mintegy feléhez jut hozzá, a városban tömeges fűtés- és áramkimaradások sújtják a lakosságot a rekordhidegben – közölte Vitalij Klicsko főpolgármester. Oroszország a múlt héten példátlan bombázással sújtotta Ukrajnát, közel 1100 drónnal, 890 irányított bombával és több mint 50 rakétával támadtak a brutális hidegben. Putyin és Borisz Jelcin korábbi tanácsadója, Szergej Karaganov kijelentette: ha Oroszország közel kerülne az ukrajnai vereséghez, az azt is magával vonhatja, hogy Moszkva nukleáris fegyvereket vet be. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök cáfolta Trump korábbi kijelentését: "Ukrajna sosem volt és sosem lesz akadálya a békének". Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×