Infostart.hu
eur:
362.6
usd:
322.32
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre
A győztes Hosszú Katinka a női 400 méteres vegyesúszás döntője után a 17. vizes világbajnokságon a Duna Arénában 2017. július 30-án.
Nyitókép: Kovács Tamás

Hosszú Katinka magánéleti válsága erősíti a brandet

Dénes Ferenc sportközgazdász szerint a magánéleti válsága nem gyengíti Hosszú Katinka márkáját, sőt erősíti, ahogy kezeli a szakítását a férjével, edzőjével, Shane Tusuppal. A szakértő erről az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt.

Hosszú Katinka bevételét, márkáját, pénztermelő képességét kettős motor hajtja - mondta Dénes Ferenc sportközgazdász az InfoRádió Aréna című műsorában.

Az egyik az, hogy sikeres, nagyon sok versenyen tud nyerni, a másik pedig, hogy mindig érdekesen tud jelen lenni a nyilvánosságban

- tette hozzá.

A sportközgazdász szerint ez a kettősség furcsamód nem gyengíti a trendet, hanem éppen hogy beleillik abba.

"Ezt mutatja az is, hogy hétvégén Kaliforniában nyert versenyt kiváló idővel, és újra a nyilvánosság központjában áll,

csak róla beszélünk, tehát ilyen értelemben "csilingel a kassza", ez mozgatja a dolgot"

- mondta Dénes Ferenc.

A sportközgazdász hozzátette azt is, hogy Hosszú Katinka és Shane Tusup párosának alapja, hogy az úszó sikeres, ez a Katinkához köthető brand.

"Ha ezt tudja folytatni, és jól menedzselik a nyilvánosságot, akkor ez a típusú magánéleti válság nem lesz befolyással a karrierjére"

- vélte Dénes Ferenc.

A közgazdász szerint olyan forgatókönyv is elképzelhető, amelyben áldozatként jelenik meg Katinka, akivel szimpatizálnunk kell.

"Elképzelhető a "szegény lány" típusú dolog, hogy mi történik vele, vagy hogy milyen kulturáltan viselkedik, milyen nagyvonalú, milyen fantasztikus személyiség, tehát fel lehet építeni egy ilyen képet a rendszerből - ez mind erősíti őt" - összegzett Dénes Ferenc.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×