Infostart.hu
eur:
393.16
usd:
342.79
bux:
122255.73
2026. március 19. csütörtök Bánk, József
Nagy bajra figyelmeztetnek a tűzoltók

Nagy bajra figyelmeztetnek a tűzoltók

Hirdetésekben keres tűzoltókat az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. Vannak, akik szerint a munkaerőhelyzet már veszélyezteti a biztonságot, de a hivatalos tájékoztatás szerint ez nem igaz, és a hivatásos állomány létszáma az elmúlt időszakban folyamatosan emelkedett.

Kevés az érdeklődő az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság toborzóin, amelyeken tűzoltókat keresnek. A fővárosban, Dabason, Monoron és Érden alig volt jelentkező, vagy ha mégis, hazament, miután közölték vele, hogy a betanulás idejére havi 40 ezer forintokat kap majd – írta az Index.

Nagy lehet baj, én még ilyet nem láttam, hogy hirdetésben keresnek embert, ráadásul 55 éves korig. Ez nagyon durva - mondta a lap egyik forrása, aki több évtizede tűzoltó. Mint magyarázta, régen az esetek többségében egy ismerős ajánlása alapján jutott el valaki a felvételiig, aztán ha megfelelt, várólistára került, és hónapokat, vagy éveket kellett várnia, hogy legyen szabad hely. 50 évesen el lehetett menni nyugdíjba, most pedig már felvennének egy ilyen korú embert.

A cikk szerint most feltűnően nagy a fluktuáció, sokan távoznak a tűzoltók közül, de alig érkeznek fiatalok. Aki mégis bekopogtat, arról általában kiderül, hogy a munkaügyi központ közvetítette ki, és csak egy pecsét kell neki, de eszében sincs tűzoltónak menni. Ha pedig valaki tényleg komolyan gondolja, és elkezdi a szakmát, az szó nélkül távozik, amint jobb állást kínálnak neki.

Ez már veszélyezteti a biztonságot

- fogalmazott egy nemrég nyugdíjazott, veterán tűzoltó.

A hivatás azért nem vonzó, mert 150-160 ezer forint körül vannak a bérek, már nem lehet 50 évesen nyugdíjba vonulni, 60 évesen is dolgozni kell, és például már nem lehet ingyen használni uszodát vagy edzőtermet.

Az OKF azt közölte, hogy "a hivatásos állomány létszáma az elmúlt időszakban folyamatosan emelkedett: 2010-ben – a hivatásos önkormányzati tűzoltóságok adatait is figyelembe véve – 9 364 fő volt, 2017. január 1-jén pedig 10 324. A szervezetnél dolgozó valamennyi hivatásos kolléga tűzoltó rendfokozattal rendelkezik, a vonulós állomány mellett az ügyeleteken, a hatósági területen, a humán és a gazdasági területeken is tűzoltók teljesítenek szolgálatot.

A hivatásos állomány átlagéletkora 2010-ben 35,5 év volt, írták. Ez folyamatosan emelkedik, de az OKF szerint ez nem baj, hiszen az "oka – többek között – az alacsony fluktuáció, a munkahely állománymegtartó ereje és a jelentős mértékű bérfejlesztés.

Jelenleg 39,5 év az átlagéletkor a szervezetben, a beavatkozó tűzoltóké 38,2 év. A katasztrófavédelem fluktuációja éves szinten három százalék alatti.

A tűzoltás biztonságának személyi, technikai és szervezeti feltételei biztosítottak

– közölték.

Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor: félnek a „kúszó missziótól” az amerikaiak Iránban

Csizmazia Gábor: félnek a „kúszó missziótól” az amerikaiak Iránban

A Trump-adminisztráció azért tekinti sikeresnek az elmúlt több mint két hét eseményeit, mert az amerikai fél viszonylag kevés ember- és fegyverveszteséggel, valamint a költségek kordában tartásával tudott közelebb jutni a célok eléréséhez, melyek közül az egyik az iráni erőkivetítési képességek lenullázása volt – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa.

A Mol és a Shell korlátozta a tankolható üzemanyag mennyiségét Szlovéniában

Ideiglenesen korlátozták a Mol és a Shell szlovéniai töltőállomásain a tankolható üzemanyag mennyiségét a megnövekedett kereslet miatt – közölték szerdán a vállalatok.
inforadio
ARÉNA
2026.03.19. csütörtök, 18:00
Borvendég Zsuzsanna
a Mi Hazánk EP-képviselője, a párt képviselő-jelöltje
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×