Infostart.hu
eur:
362.19
usd:
317.68
bux:
141600.83
2026. július 21. kedd Dániel, Daniella

Farkas Flóriánékkal folytatja az együttműködést a Fidesz

Megújította választási együttműködési megállapodását pénteken a Fidesz és a Lungo Drom.

Kövér László, a kormánypárt választmányi elnöke a megállapodás aláírását követően elmondta, egy olyan megállapodást hosszabbítottak meg, amely mindkét szervezetnek sikereket hozott: a választási győzelmek mellett ugyanis a Fidesz és a Lungo Drom is elmondhatja magáról, hogy minden korábbinál komolyabban tudta támogatni a romák felzárkózását.

A házelnök hangsúlyozta, a mostani megállapodás nem egyedi, hanem az első állomása a Fidesz szövetségi rendszere megújításának, aminek során minden partnerszevezetükkel hasonló megállapodást kötnek majd.

Kövér László reményei szerint a Fidesz a választási kampányt megelőzően egy választási nyilatkozatot is tesz a szövetségeseivel közösen, amely egyfajta szerződés, vállalás is lesz arra vonatkozóan, hogy mit kívánnak tenni együtt az ország élén. A Fidesz választmányi elnöke emlékeztetett, ebben a szövetségben a Fidesz és a Lungo Drom mellett megtalálható a KDNP, a Fidelitas, a Nemzeti Fórum, a Vállalkozók és Munkaadók Pártja és a kisgazdák.

Kövér László szólt arról is, hogy az elmúlt hét évben elért sikerek jó alapot adnak arra, hogy a választók bizalmát kérjék jövő tavasszal. Kiemelte, mostani kormányzásuk első négy éve elsősorban az ország katasztrófa széléről történő visszarántásával telt, míg a második négy esztendőt már az emelkedő pályán való mozgás határozza meg, a következő négy év pedig "a termés egy részének learatásáról, az eredmények realizálásáról" is szól majd.

Farkas Flórián, a Lungo Drom elnöke úgy fogalmazott, a Fidesz és a Lungo Drom szövetsége az egyetlen garanciát jelenti a cigányság felzárkózásának folytatására.

Hangsúlyozta, a Fidesszel több mint másfél évtizede dolgoznak együtt sikeresen. Farkas Flórián megjegyezte továbbá, hogy a Lungo Drom rendelkezik a Fidesz után a legtöbb önkormányzati mandátummal, többel mint az összes ellenzéki párt.

Címlapról ajánljuk

Bóka János új Fidesz-frakcióvezető: a Tisza Párt nem akarja, hogy 2030-ban az emberek szabadon dönthessenek

Készen állok a politikai közösségünk szolgálatára, vállalva, hogy megőrzöm az elmúlt 16 év eredményeit és képviselem értékeinket – jelentette ki megválasztása után kedden Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője egy tévéinterjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Ma is elsősorban az iráni fejleményekre figyelnek a befektetők világszerte, de más fejlemények is borzolják a kedélyeket: az amerikai kereskedelmi főképviselő újabb, több tucat országot érintő vámintézkedéseket helyezett kilátásba a Trump-adminisztráció részéről, ráadásul eközben meredeken emelkedik az olaj ára, mivel felerősödtek a közel-keleti ellátási kockázatok. Ázsiában felemás kereskedést láthattunk, Európában és Amerikában egyelőre pozitív a kép. A magyar tőzsde az OTP-nek köszönhetően felülteljesített; a társaság megállapodást írt alá a Luminor megvásárlásáról, amely a Balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja. Az OTP végül történelmi csúccsal zárta a napot

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×