eur:
395.21
usd:
366.69
bux:
65143.66
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

A kormány még mindig nem teljesíti az egyik legfontosabb vállalását - lapszemle

Kevesen váltunk bankszámlát. Tömegesen váltanak adózást a vállalkozások. A fiatalok egy részének az EU nem az értékekről, hanem gazdasági előnyökről szól.

A Magyar Időkben az olvasható, hogy tömegesen lépnek be a hazai vállalkozások a kisebb gazdasági szereplőknek szánt új, egyszerű adófajtákba. Az elmúlt hónapokban nagyjából negyvenezren jelentkeztek az adóhivatalnál. Ebből arra lehet következtetni, hogy sokaknak már többet ér a rendszeres adófizetéssel járó nyugalom, mint a különféle trükközésekkel elérhető kétes anyagi előny - írja a lap.

A Magyar Nemzet szerint nagyon kevesen élnek a bankszámlaváltás lehetőségével. A magyarok pénzügyileg kevésbé tudatosak, pedig egy kis figyelemmel évente több tízezer forintot is megspórolhatnának, ha áttekintenék a banki kínálatot és bátran váltanának. Pedig tavaly még egyszerűsítették is a számlaváltást: az ügyfélnek mindössze megbízást kell adnia a kiválasztott banknak, és a többit az intézi - olvasható a lapban.

A Világgazdaság a Stadler Rail csoport tulajdonosával közöl interjút. Peter Spuhler szerint a svájci járműgyártó egy kelet-magyarországi vasúti tesztpálya létesítését fontolgatja. A vállalat tíz év alatt közel 60 millió eurót fektetett be Magyarországon, ahol 500 embernek ad munkát és 200 vonatra kapott megrendelést.

A Portfolio szerint ha szigorú szemmel vizsgáljuk, akkor a március végéig megjelent EU-pályázatoknak csak a 46,5 százaléka szolgál közvetlen gazdaságfejlesztési célt, ha viszont kicsit lazábban nézzük, akkor 53,9 százalékra ugrik az arány, azaz a kormány kicsit még mindig elmarad a sokszor hangoztatott 60 százaléktól. Mivel utóbbit a 7 éves uniós keretre vállalta a kabinet, így ehhez viszonyítva már 48,1 és 55,8 százalékra javulnak az arányok, ráadásul még mindig van lehetőség a számok feljebb tornászására - olvasható a portálon.

A napi.hu egy új elemzést idéz, amely szerint a 16-26 éves európaiak mintegy háromnegyede úgy gondolja, hogy az Európai Unió középpontjában nem a közös értékek állnak, hanem a gazdasági együttműködés. A fiatalok szemében az EU inkább egy adminisztratív apparátus, mintsem egy olyan közösség, ahol a dolgokat alakítani és megváltoztatni lehet - jegyzi meg a cikk szerzője.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?
Elemzés

Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?

Egyre csökken a németországi Zöldek párt támogatottsága, öt év alatt több mint duplájára, 25-ről 56 százalékra nőtt azok száma, akik semennyire sem tudnak azonosulni a párttal, ezzel Németország egyik leginkább elutasított politikai tömörülésévé vált. A háttérben a zöldítés, a kormány energiapolitikája áll - mondta az InfoRádióban Dobrowiecki Péter, a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézetének kutatási vezetője.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×