eur:
389.64
usd:
362.09
bux:
0
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett
Gyurcsány: sokat fognak még látni

Gyurcsány: sokat fognak még látni

A Demokratikus Koalíció megkezdte a felkészülést a 2018-as országgyűlési képviselőválasztásra – mondta a párt elnöke az InfoRádió Aréna című műsorának. Gyurcsány Ferenc szerint a kampány fő témája az egészségügy és az oktatás, valamint a bérek és a nyugdíjak kérdése lesz.

„108 jelöltünk van a 106 helyre, amit azt mutatja, hogy egy-két helyen még nem született meg a végső döntés, de nincs már ezzel sok dolgunk” - közölte a Demokratikus Koalíció elnöke.

Elmondta, hogy

az egyéni jelöltek kampánya ősszel indul, míg a párt egészének kampánya lényegében elindult

az országjárásával Debrecenben.

„Ez még nem látványos időszak a jelölteknél, de engem és a párt többi vezetőjét már sokat fognak látni a következő hetekben: június közepéig kétszáznál több helyre megyünk el” - mondta Gyurcsány Ferenc.

Hozzátette, hogy most zajlik a belső felkészülés és a jelöltek felkészítése a kampányra, hétvégén például egy kétnapos felkészítő programjuk lesz.

„A kampány legizgalmasabb része az utolsó három hónap, addig pedig zajlik a kreatív munka, a felkészülés” - részletezte.

Gyurcsány: sokat fognak még látni

Gyurcsány Ferenc úgy látja, a kampány mostani elindulása nincs korábban, mint az előző ciklusokban. Véleménye szerint

azért tűnik a mostani kampányindulás egy kicsit hangosabbnak, mert az ellenzéki oldalon is nem várt mozgolódás van.

„A kormány is teszi a dolgát, újabb reklámkampányok jönnek. A menekültkérdés is a választási kampány része volt már. Messze nem nemzetstratégiai kampány volt abban formában, amiben csinálták” - tette hozzá a volt miniszterelnök.

„A választáshoz közeledve fogják az emberek jobban meghallani, hogy az egészségügyről, az oktatásról, a bérről és a nyugdíjról is van vélemény, nem csak arról, hogy egyik politikus vitatkozik a másikkal” - mondta a Demokratikus Koalíció elnöke.

„1992-ben az egészségügy, az oktatás, a bér és a nyugdíj uralták alapvetően a szakpolitikai kérdéseket, míg 2006-ban Magyarország fejlesztésének nagy történései – Új Magyarország Program. És mindig volt mögötte egy filozófiai kampány is: nyugalom vagy további harcosság, európai polgári lét vagy közép-európai hátsóudvar” - fogalmazott Gyurcsány Ferenc.

„Ez most is jelen lesz, de persze az emberek egy jelentős részét az érdekli, hogy hogyan élnek. Ebben kell nagyon normálisnak lenni,

nem szabad többet ígérni, mint amit meg lehet csinálni”

- hangsúlyozta a volt miniszterelnök.

A teljes beszélgetést ma este hat órától hallgathatja meg az InfoRádió Aréna című műsorában.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Elakadt a forint erősödése

Elakadt a forint erősödése

Pénteken az amerikai munkaerőpiaci adatok a forint piacán is nagyobb kilengéseket okoztak, ezt követően hétfő reggel egyelőre minimális gyengülésben van a magyar fizetőeszköz a vezető devizákhoz képest. Gazdasági események szempontjából különösen a csütörtöki és pénteki nap hozhat nagyobb mozgásokat a forint piacán, ugyanis fontos magyar államháztartási és inflációs adatok kerülnek majd publikálásra. Devizapiaci témákkal is foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. május 6. 07:57
×
×
×
×