Infostart.hu
eur:
386.15
usd:
331.59
bux:
120651.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
Előzetes letartóztatásba került a Szentendrei úti gázoló

Előzetes letartóztatásba került a Szentendrei úti gázoló

Elrendelték annak a férfinak az előzetes letartóztatását hétfőn, aki szombat hajnalban a budapesti Szentendrei úton belerohant egy álló autóba, amelynek vezetője és utasa meghalt - közölte a Fővárosi Törvényszék.

A közlemény szerint a férfi szombat hajnalban a III. kerületi Szentendrei úton nagy sebességgel belerohant egy előtte álló autóba, aminek következtében az abban ülő két ember életét vesztette. Az MTI úgy tudja, hogy az egyik áldozat a 21 éves Janza Richárd ifjúsági világbajnok kajakos.

Mivel a halálos közúti baleset okozásával gyanúsított férfi maga is megsérült, a Budai Központi Kerületi Bíróság a kórházban tartotta tárgyalását. Az ügyészség a szökés, elrejtőzés, valamint a bizonyítási eljárás meghiúsításának veszélyére hivatkozva kezdeményezte az előzetes letartóztatás elrendelését, a gyanúsított védője enyhébb kényszerintézkedés, házi őrizet elrendelését kérte.

A bíróság nem jogerősen, egy hónapra rendelte el a gyanúsított előzetes letartóztatását.

A szombat hajnali baleset okozója fékezés nélkül rohant bele a piros lámpánál várakozó autóba. Az eddigi adatok szerint a sofőr – aki egy jobb kormányos járművet vezetett – megközelítőleg 130 kilométer/órás sebességgel ütközött neki az ekkor körülbelül 30 másodperce a lámpánál szabályosan várakozó kocsi hátuljába. A balesetben döbbenetesen összetörtek a járművek.

Óbuda polgármestere a balesettel kapcsolatban kezdeményezi a Véda telepítését a Szentendrei útra.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×