Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér

Örülhetnek az állami alkalmazottak

Már az idén átlagosan 15 százalékkal nőhet az állami alkalmazottak fizetése, a dolgozók összesen 30 százalékos bérfelzárkóztatásra számíthatnak három év alatt - írja a Magyar Idők.

A napilap értesülése szerint a bértárgyalások jól haladnak, köszönhetően a Munkástanácsok javaslatára létrehozott közszolgálati vállalkozások konzultációs fórumának, ahol minden érintett fél részt vesz. Arra már rábólintott a kabinet, hogy három évre szóló megállapodásokat kell kötni az állami cégeknél.

Átlagosan 30 százalékos emelés várható 2019-ig bezárólag a vasútnál, a postánál, a Volánoknál, a vízközmű ágazatban, valamint a rehabilitációs intézményeknél.

Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke a Magyar Idők kérdésére kifejtette: a tárgyalások során elsőként a szakszervezetek tesznek javaslatot az állami cégek képviselőinek, majd azt követően - közös álláspont kialakítása esetén - az adott vállalat kiszámolja, milyen költségekkel jár a fizetésemelés. A bérigény teljesíthetőségéről a kormány dönt, a költségvetés lehetőségeit a Nemzetgazdasági Minisztérium mérlegeli.

A Magyar Idők úgy tudja, rendelkezésre áll az a 60 milliárd forint, amelyből már az idén elindulhat a legtöbb ágazatban várható 15 százalékos béremelés. A számítások szerint 20 milliárd forintot tesz ki az érintett 135 ezer állami alkalmazott esetében a minimálbérnél és a bérminimumnál magasabb összegért dolgozók 5 százalékos béremelése. A minimálbér, valamint a szakmunkás bérminimum megemelésére pedig a költségvetésből 23-24 milliárdos kompenzációra számíthatnak az állami vállalatok, ahol február közepén várható a bérmegállapodás - adja hírül a Magyar Idők.

Címlapról ajánljuk
„Minden nap egy kicsivel jobbnak lenni” – Mi lehet Norvégia titka?

„Minden nap egy kicsivel jobbnak lenni” – Mi lehet Norvégia titka?

Minden nap csak egy kicsit fejlődni és egymást irigység nélkül segíteni – ez a norvég sikersorozat receptje a sportéletben és azon túl is. A többi között erről beszélt az InfoRádióban a 10-szeres magyar válogatott futballista Kovács Péter, aki kitért a Bodö/Glimt Bajnokok Ligája-menetelésére is.

Robert Fico nem akar Ukrajnában találkozni Zelenenszkij elnökkel

A szlovák miniszterelnök pénteken telefonon közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, hogy ő és Orbán Viktor miniszterelnök szakértői küldöttséget akar küldeni a Barátság kőolajvezeték állapotának megvizsgálására – jelentette a TASR szlovák állami hírügynökség a kormányfő Facebook-bejegyezését ismertetve.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×