Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Pénteken hozhatják haza a buszbaleset áldozatainak holttestét - a nap hírei

Pénteken hozhatják haza a veronai buszbaleset áldozatainak holttestét. Együttműködési megállapodást kötött a kormány Szegeddel. Tanulmányozza az amerikai elnök bevándorlást szigorító rendeletét az Európai Bizottság. A nap legfontosabb hírei január 30-án.

Előreláthatólag pénteken hozhatják haza az olaszországi buszbaleset áldozatainak holttestét - közölte a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter azután beszélt erről az M1-en, hogy az olasz rendőrség bejelentette: befejeződött a 16 halálos áldozat azonosítása és sikerült megállapítani a két, veronai kórházban kezelt súlyos sérült személyazonosságát is. Olasz hírügynökségi értesülés szerint az egyik sérült a busz sofőrje. Közben elhagyhatta a Honvédkórházat a szerencsétlenség 4 sérültje közül kettő. A két égési sérültre még további műtétek várnak, de az állapotuk stabil. A január 20-án Verona közelében történt buszbalesetben 16-an haltak meg és 23-an megsérültek.

A miniszterelnök szerint Szegednek minden adottsága megvan ahhoz, hogy kiemelkedő regionális központ legyen. Orbán Viktor a Modern városok program szegedi állomásán beszélt erről, ahol Botka Lászlóval, a város MSZP-s polgármesterével tartott közös tájékoztatót. A kormányfő bejelentette: a kabinet elfogadta Szeged Okos város programját, és állja ennek az 50-70 milliárd forintos költségeit is. A város és a kormány közötti együttműködési megállapodás része egyebek mellett az M47-es út bővítése, a Szeged és Makó közötti vasúti elővárosi közlekedés és a szegedi repülőtér fejlesztése, egy élelmiszeripari gyárberuházás, iparipark-fejlesztés, belvárosi hídrekonstrukció, továbbá több sportlétesítmény építése.

Újabb munkaerő-mobilitást segítő intézkedéseket jelentett be a nemzetgazdasági miniszter a regionális különbségek csökkentéséért. Varga Mihály azt mondta: erről a munkaadói érdekképviseletekkel és önkormányzatokkal is egyeztetett. A tárcavezető felhívta a figyelmet arra, hogy a kormány januári ülésén több olyan beruházást támogatott, amelyet önkormányzatok valósítanak meg. Példaként Szentgotthárdot, Mórahalmot és Mosonmagyaróvárt említette. A terv szerint főleg a munkaadói oldal kedvezményeit szeretnék bővíteni, részben a bejárási költségek további csökkentésével, a szálláshelyek költségeinek kedvezményes elszámolásával.

2020-22-ig mintegy 10 milliárd forintot kell éves szinten kigazdálkodnia a Főtáv Zrt-nek, hogy pótolni tudja az akkor kieső állami támogatást - mondta a cég vezérigazgatója. Mitnyan György az InfoRádió Aréna című műsorában arra hívta fel a figyelmet, hogy a lakossági távhőszolgáltatás komoly korlátok között van a rezsicsökkentéssel és az energiahivatal hőár-szabályozásával. Arról is beszélt, hogy az elmúlt évben 30 megawattnyi volt a fogyasztó-bővülés, és ha ez a növekedés 2022-ig minden évben megmarad, akkor a szükséges 10 milliárd forintos költség csaknem felét a hatékonyság javításával, feladatbővítéssel kell kigazdálkodni.

Már csak holnap éjfélig érvényesek a tavalyi éves országos és megyei autópályahasználati jogosultságok. Szerdától kizárólag a 2017-es e-matricákkal lehet közlekedni a díjköteles autópályákon és autóutakon. A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató közölte: tavaly decemberben csaknem 20 ezer éves országos, és mintegy 56 ezer megyei e-matricát vettek meg az autósok elővásárlással, idén január 26-ig pedig 190 ezer éves országos és 530 ezer megyei matricát adtak el. Változatlanul a 10 napos e-matricából fogy a legtöbb. Az úthasználati díjak az idén sem változtak. A díjköteles gyorsforgalmi úthálózat ugyanakkor bővült az M86-os autóúttal és az M85-ös autóút egyes szakaszával.

Jogerősen felmentette a vesztegetés vádja alól Hiszékeny Dezső szocialista országgyűlési képviselőt a Fővárosi Ítélőtábla. A másodfokú határozat helyben hagyta a Fővárosi Törvényszék tavaly áprilisi ítéletét, amely bizonyítottság hiányában felmentette a politikust. Hiszékeny Dezső mindvégig tagadta, hogy 2013-ban, 13. kerületi alpolgármesterként ötmillió forint kenőpénzt kért azért, hogy egy önkormányzati tulajdonban lévő üzlethelyiség bérleti jogát egy vállalkozónak adja. A politikus maga kérte mentelmi joga felfüggesztését a parlamenttől.

Szél Bernadett társelnököt választotta frakcióvezetővé az LMP országgyűlési képviselőcsoportja. Az ellenzéki párt közleménye szerint a frakcióvezető-helyettesi tisztséget Schmuck Erzsébet és Hadházy Ákos tölti be. Az ötfős parlamenti frakciót eddig Schmuck Erzsébet vezette, ő február 16-án távozik a képviselőcsoport éléről.

Tanulmányozza az amerikai elnök bevándorlást szigorító rendeletét az Európai Bizottság. Brüsszel azt szeretné egyértelművé tenni, hogy az előírások vonatkoznak-e a beutazási tilalom által érintett valamelyik ország és az Európai Unió kettős állampolgáraira. Az Európai Bizottság szóvivője azt mondta: a testület biztosítani fogja, hogy ne érhesse hátrányos megkülönböztetés az unió polgárait, mert Brüsszel nem csak a menedékkérők esetében nem tesz különbséget, hanem semmilyen más esetben sem. Donald Trump pénteken elnöki rendeletben azonnali hatállyal felfüggesztette a szíriai menekültek befogadását, és 90 napra egyes muszlim országokból érkező menekültek beutazását az Egyesült Államokba. A rendelet világszerte heves tiltakozást váltott ki.

Budapesten megkezdődtek az orosz elnök csütörtöki látogatásának előkészületei. A hétvége óta már több helyen tilos megállni és parkolni. A delegáció érkezése miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz keddtől csütörtökig Budapest több kerületében. A megállási tilalmak és lezárások az 5. a 6. a 14. és a 15. kerületet érintik. A megállási tilalommal érintett útszakaszokról a korlátozás hatályba lépése után a rendőrség az autókat elszállíttatja. A Terrorelhárítási Központ tájékoztatása szerint az orosz elnök konvojának útját szinte hermetikusan lezárják, emiatt komoly dugók is lehetnek Budapesten.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×