Infostart.hu
eur:
386.16
usd:
331.76
bux:
120651.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Tarlós: az Európai Csalás Elleni Hivatal észrevételei a 2005-2009 közötti időszakra vonatkoznak

Mintegy nyolcvan észrevételt tett a 4-es metró beruházásáról szóló jelentésében az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF), egy kivételével valamennyi a 2005-2009 közötti időszakra vonatkozik - közölte Budapest főpolgármestere kedden az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

Tarlós István elmondta, hogy az OLAF-jelentés nincs a birtokában, de a kedvezményezett jogutódaként vannak hiteles információi. Eszerint az OLAF csaknem nyolcvan "komolynak mondható észrevételt" tett, amelyeknek egy része - feltételezések szerint - büntetőjogi relevanciával bír - fogalmazott. Az a helyzet, hogy a mintegy nyolcvanból a 2010 utáni időszakot összesen egy érinti - tette hozzá.

Mint kifejtette, az OLAF a 2010 utánról azt a megállapítást tette, hogy elmaradt az ellenőrző mérnökre vonatkozó közbeszerzési eljárás. A BKV két tendert írt ki egymás után, de ezeket "valamilyen okból betámadták", és ennek az lett az eredménye, hogy addig maradt a régi mérnök. "Ez tarthatatlan állapot volt", és ezért közbeszerzésen kívül, kormányhatározat alapján megbízták a Budapest Közutat, hogy nevezzen ki mérnököt - mondta Tarlós István. Az OLAF egyébként azt is megállapította, hogy akik addig az ellenőrző mérnök szerepkörében dolgoztak, súlyos szabálytalanságokat vétettek és összeférhetetlenség is fennállt, amelyet évekig nem szüntettek meg, majd a kinevezéstől kezdve a szabálytalanságok megszüntek - fűzte hozzá.

Tarlós István emlékeztetett, "első kellemetlen kötelességük" az volt, hogy a 4-es metró ügyében kellett feljelentést tenniük. Amikor 2010-ben átvették a főváros irányítását, még éveket kellett dolgozni a 4-es metrón, de nagyon sok mindenen már túl voltak, a 2005-2010 közötti időszak történéseinek egy nagyon jelentős részével "már direkt módon nem találkoztak" - mondta a főpolgármester, megjegyezve: szerinte a fentiek miatt Horváth Csaba (MSZP) és Gy. Németh Erzsébet (DK) fővárosi képviselőknek "óvatosabban" kellene nyilatkozniuk az ügyben.

Tarlós István szólt arról is, hogy a Demszky Gábor volt szabaddemokrata főpolgármester által az ügyben említettek "egy árva szóval nem szerepelnek" az OLAF-jelentésben.

Kitért arra is, el tudja képzelni, hogy Demszky Gábor "háta mögött megcsinálhattak, meg elronthattak dolgokat". Továbbá megfelelhet az igazságnak, hogy ilyen sok szerződésről nem tudott semmit, de akkor "súlyos alkalmassági probléma vetődik fel" - mondta.

A főpolgármester reményét fejezte ki, hogy a jelentést megismerheti majd mindenki.

A 3-as metró állapota kapcsán a főpolgármester Bíró Endre, a Metróért Egyesület elnökének a bejárást követő tájékoztatóját idézte: "összességében elmondható, hogy a pályán és annak környezetében a közlekedés biztonságát veszélyeztető meghibásodás nem tapasztalható".

Tarlós István annak kapcsán, hogy az MSZP tüntetést szervez a 3-as metró felújításának gyorsítására, azt mondta: nem egészen érti, hogy olyan emberek, akik éveken keresztül semmit nem tettek a metróért, most "mire szervezkednek".

Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×