Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Azonnal hívjon mentőt, ha gyerekénél ezt látja!

Ha magas láza van egy kisgyermeknek, kába és nehezen ébreszthető, akkor azonnal orvoshoz kell vinni vagy mentőt kell hívni hozzá, mert felmerülhet a fertőző agyhártyagyulladás gyanúja - mondta az InfoRádiónak Póta György, a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének elnöke.

„Az influenza kezdeti tünetei nagyon hasonlítanak az agyhártyagyulladáséra, hisz mindkettő nagyon magas lázzal és fejfájással jár.

Ám két olyan tünet van, ami egyértelműen az agyhártyagyulladás gyanúja felé tereli a gondolatot,

és aminek láttán azonnali orvosi ellátást kell kérni” – mondta az InfoRádiónak a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének elnöke.

Az egyik, ha a magas láz mellett úgynevezett idegrendszeri tünetek jelentkeznek: látászavar, beszédzavar, kábaság.

„Egy csecsemőnél is látszik, hogy egészen másként viselkedik, mint ahogy szokott: legtöbbször nehezen ébreszthető. Egy nagyobb gyermek is

olyan, mintha nagyon erős nyugtatókat szedne,

elkent a beszéde. Ez tehát az egyik tünet, ami az agyhártyagyulladást egyértelműen elkülöníti az úgynevezett banális magas lázzal járó, magától gyógyuló vírusfertőzésektől” – hívta fel a figyelmet Póta György.

„A másik tünet már teljesen egyértelműen agyhártyagyulladásra utal és ilyenkor már nagyon futni kell az orvoshoz:

ha testszerte bevérzések alakulnak ki,

vagyis olyan kiütések, amelyek bevérzéshez hasonlóak. Ilyen tünet semmilyen influenzához vagy vírushoz nem társul, ez az agyhártyagyulladás jellemző tünete” – hangsúlyozta a gyermekorvos.

Azonnal orvost kell hívni már az első tünetek megjelenésénél is.

„Tudni kell, hogy a gennyes agyhártyagyulladás betegségben még a leggondosabb, időben adott kezelés mellett is sajnos 20-25 százalékos a halálozási arány. Az esély a gyógyulásra akkor van meg, ha már a legeslegelső tüneteknél speciális antibiotikumos kezelést tudunk adni” - húzta alá Póta György.

Ezért már az első tünetek jelentkezésekor

azonnali orvosi segítség szükséges.

A legközelebbi orvosi ügyelethez kell fordulni, mentőt hívni, vagy ha az illető a környéken van, a budapesti László kórházba menni - mondta a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének elnöke.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×