Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós

Molnár Gyula: ez zsákutca

Hibás elképzelésnek tartja az MSZP elnöke azt, hogy pártjának a Jobbikkal kellene összefognia a Fidesz-KDNP-kormány leváltása érdekében.

"A Jobbikkal összefogni leváltani a Fideszt, az egy hibás koncepció" - fogalmazott Molnár Gyula a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kedden. Hozzátette: teljesen világos, hogy ez az ország és a szavazók szempontjából is zsákutca.

A pártelnök hangsúlyozta: "ilyen típusú gondolkodás" nincs, és nem is lesz a következő időszakban.

Szerinte egyébként a Fidesz és a Jobbik ugyanazt akarja, csak az egyik hangosabban.

Molnár Gyula elmondta, nagyon nem örül annak, hogy Medgyessy Péter volt szocialista miniszterelnök - aki a Jobbik és az MSZP összefogását felvetette - úgy érezte, hogy mostantól kezdve tanácsadói szerepet is kell vállalnia a pártban.

Kunhalmi Ágnes, a szocialisták országgyűlési képviselője és fővárosi elnöke december 30-ai sajtótájékoztatójával kapcsolatban a pártelnök úgy foglalt állást, hogy párttársának nem kellett volna kiállnia újságírók elé, ha úgy érezte, hogy ezt nem tudja megtenni. Ez nem pártügy, hanem ez az ő személyes dolga, végig kell gondolnia, hogy szabad-e a sajtó elé ilyen hangulatban kiállni - fűzte hozzá.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: amikor Magyarország nem a maga ura, mindig ráfázik
videó

Orbán Viktor: amikor Magyarország nem a maga ura, mindig ráfázik

A békepárti országjárás Kecskeméten folytatódott szombaton, ahol Orbán Viktor miniszterelnököt Csiszár Jenő kérdezte. Az esemény a jelenlegi világ-és belpolitikai helyzetre, a békepárti álláspont kiemelt szerepére és Magyarország biztonsági érdekeire koncentrált.

Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Az orosz-ukrán háború az elmúlt három és fél évben jóformán az egész világon megváltoztatta a légi közlekedést, hiszen Ukrajna felett tilos civil gépekkel repülni, Oroszország légterét pedig a kölcsönös szankciók miatt számos légitársaság nem használhatja. Ez mindent átalakított: az útvonalakat, a menetrendeket és az árakat is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Ezeket a fegyvereket látod minden filmben és játékban, de az igazság megdöbbentő

Ezeket a fegyvereket látod minden filmben és játékban, de az igazság megdöbbentő

A hollywoodi akciófilmek és a videojátékok egészen kiváló reklámfelületek, nincs ez másképp akkor sem, ha kézifegyverekről van szó. Egy Kalasnyikovot, vagy egy M16-os gépkarabélyt ránézésre már lassan mindenki felismer, de ezek évtizedes múltra visszatekintő, a világ majd minden régiójában előkerülő, sokat bizonyított eszközök. Velük szemben viszont ott van rengeteg olyan fegyver is, amit a képernyők előtt ülve ugyanúgy azonnal kiszúrunk: azt hinnénk, az igazi elit kommandósok csodafegyvereit látjuk, pedig a valóságban néha még a prototípus fázisán sem igazán jutottak túl. Ezekből a médiában felülreprezentált fegyverekből szedtük most össze párat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×