Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska
Megdöbbentő eredmények a gyerekek zajterheléséről

Megdöbbentő eredmények a gyerekek zajterheléséről

Több törvényjavaslattal is készül a következő időszakra a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a szervezet alapító elnöke.

Megdöbbentő eredmények a gyerekek zajterheléséről

A Nemzeti Gyermekmentő Szolgálat alapító elnöke elmondta, az Igazságügyi Minisztériummal közösen dolgoznak a civil törvényen, és gondolkoznak egy KRESZ-módosításon is, amely arról szólna, hogy ha kiskorú is utazik az autóban, akkor ne lehessen dohányozni.

Edvi Péter hozzátette, otthon lehet remélni, hogy másik szobába vagy az erkélyre megy az, aki rá akar gyújtani, de egy autóban a gyerek sem tud hova menni. Az interneten találtak angliai példákat, amelyekből ki lehet indulni.

Megdöbbentő eredmények a gyerekek zajterheléséről

„Elkészült egy törvénytervezet a gyerekek halláskárosítása ellen. Készítettünk a Magyar Tudományos Akadémiával, a Műegyetemmel és a SOTE-vel egy vizsgálatot, amelyben azt mértük, milyen zajártalom éri a gyerekeket egy iskolai rendezvényen, egy koncerten, sportrendezvényen vagy a diszkóban. Megdöbbentő eredmények jöttek ki. Fotóztunk gyereket, aki befogott füllel ácsorog a hangszórónál, és a szülő, aki húsz éve jár koncertekre, már úgy is süket, vidáman ácsorog mellette.”

Az ilyen terhelésnél a munkavédelmi szabályok előírják, hogy a munkáltatónak valamilyen fülvédőről gondoskodnia kell ilyen terhelésnél. A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat alapító elnöke hozzátette, ezzel a törvényjavaslattal már el is készültek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Tízezrek menekültek el a kommunista diktatúrából: megdöbbentő, mi vár rájuk új hazájukban

Tízezrek menekültek el a kommunista diktatúrából: megdöbbentő, mi vár rájuk új hazájukban

Az elmúlt évtizedekben több tízezren menekültek el Észak-Koreából Kínán keresztül Dél-Koreába, és kezdtek ott új életét, a legnagyobb számban nők. A többnyire egyedülálló fiatal nők dél-koreai férjet keresnek maguknak, a dél-koreai férfiak körében pedig népszerűek az észak-koreai nők. Egy menekült nő, Judzsin, aki maga is dél-koreai férjet talált magának, kifejezetten északi nők és déli férfiak összeismertetésére hozott létre házasságközvetítő irodát, miközben saját házassága válságba kerül. Róla és a jelenségről szól egy új dokumentumfilm, az Észak-dél férfi-nő, amelyet hamarosan Magyarországon is bemutatnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×