eur:
388.52
usd:
360.92
bux:
68674
2024. május 7. kedd Gizella

Elkezdődött a Slachta Margit rakparton a támfal felújítása

A támfalépítési munkálatok alatt több részletben újítják fel a Slachta Margit rakpart Árpád híd környéki szakaszát - mondta a Fővárosi Csatornázási Művek szóvivője. Báthori Mariann kiemelte, hogy az április végéig tartó beruházás a téli körülmények között is zavartalanul halad.

A Slachta Margit rakparton fővárosi beruházásban megújítjuk a támfalat. A munka két nagy folyamatból fog állni. Először egy úgynevezett mélyalapozással kezdünk, miután lebontottuk a régi vegyes szerkezetű támfalat. Ez egy hét méter mély alapozást jelent - közölte a szóvivő.

Miután pedig befejeztük a föld alatti munkálatokat, következik a szerkezetépítés, a támfal föld feletti részének építése. Zsaluzás, vasszerelés, betonozás lesz, majd pedig a burkolat helyreállítása következik - tette hozzá.

Újdonság lesz, hogy a támfal ezen szakaszába beépítünk olyan fémszerkezeteket is, amelyek segítségével meg lehet emelni a fal magasságát mobilgáttal. Ez a védvonal, ez a gátrendszer sokkal hosszabb és magasabb lesz, mint az elődje, tehát nagyobb biztonságot fog nyújtani, sőt, a talajban kialakuló veszélyes szivárgások ellen is sokkal jobban fog védeni - hangsúlyozta Báthori Mariann.

Természetesen az április 30-áig tartó munkálatok során a hidegben is dolgozni kell, ez be volt kalkulálva. Ilyen időszakban ezzel sajnos számolni kell, viszont a munkálatokat most lehetett megkezdeni. Azzal is kell számolnunk, hogy tavasszal érkezhet egy újabb árhullám, amit akkor már egy sokkal biztonságosabb védmű fog kivédeni - emelte ki.

Ez a legkritikusabb szakasza a védvonalnak Budapesten, máshol nincsenek ekkora problémák. Természetesen abban az időszakban, amikor alacsonyabb a Duna vízállása, folyamatosan végzünk fenntartási munkálatokat annak érdekében, hogy egy következő esetleges árvíznél teljesen meg tudjuk védeni az elöntésektől a várost - mondta a Fővárosi Csatornázási Művek szóvivője.

Hanganyag: Szabó Gergõ

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Folytatódik az emelkedés a tőzsdéken

Folytatódik az emelkedés a tőzsdéken

Gazdasági adatok tekintetében ma Németországban érkeznek fontos számok az ipar kilátásaival kapcsolatban, ezen kívül érkezik még európai kiskereskedelmi adat is, illetve a hazai kiskereskedelmi adatokat is ma közlik. Tegnap kimondottan jó hangulatban zajlott a kereskedés a tőzsdéken, nagyot tudott a hazai piacon ralizni az OTP. Ami a mai napot illeti, egyelőre ktiart a tegnapi optimizmus a piacokon, a vezető európai részvényindexeknél kisebb emelkedést láthatunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×