Infostart.hu
eur:
390.98
usd:
331.69
bux:
111046.97
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Az Erste már beadta jelzálogbank-alapítási kérelemét az MNB-nek

Az Erste Bank augusztus elején beadta jelzálogbank alapítási kérelmét a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) - közölte a pénzintézet hétfőn az MTI érdeklődésére.

A bank augusztus 3-án jelentette be, hogy jelzálogbankot alapít Magyarországon; ezzel az MNB közelmúltban megjelent rendeletére, valamint a forintosítás utáni mérlegszerkezetre reagál. Az MKB Bank is elhatározta jelzálogbank alapítását. A bank közelmúltban kinevezett elnök-vezérigazgatója, Balog Ádám ugyancsak augusztus elején az MTI-nek úgy nyilatkozott: stratégiai jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy az MKB aktív szereplőként megjelenjen a jelzálogbanki piacon. Ezt lehetőség szerint többségi tulajdonosként, partnerbankokkal történő együttműködésben valósítanák meg, de nem zárják ki az egyszemélyes, azaz önálló alapítást sem. Egyelőre keresik a legjobb megoldást, de hamarosan megszületik a döntés - jelentette ki az elnök-vezérigazgató.

A Budapest Bank, a CIB Bank és a K&H Bank korábban úgy nyilatkozott az MTI-nek, hogy még nem döntött a kérdésben, vagy pedig más megoldásban gondolkodik.

Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára az MTI megkeresésére augusztus 10-én azt mondta: a jelzálog-finanszírozással kapcsolatos új, jegybanki szabályozás hatására a magyar piacon eddig meglévő 3 szereplő mellett új jelzálogbankok megjelenése várható. Hozzátette: a bankok tevékenységi köre és tulajdonosi háttere mellett - melyek alapvetően befolyásolják a döntést - a piac mérete is megadja, hogy nagyjából hány szereplővel működhet hatékonyan a jelzálog-finanszírozás a bankszektor szintjén.

A bankszövetség főtitkára rámutatott: "rövidtávon 5-6 jelzálogintézménnyel számolunk, melyek közül bizonyosan lesznek olyanok, amelyek a kisebb bankokat is kiszolgálják ezen a területen, a folyamat már beindult, és ez a versenyhelyzet erősödéséhez vezet majd".

Magyarországon jelenleg eddig három nagy pénzintézet jelzálogbankja volt jelen a piacon: az OTP Jelzálogbank, az Unicredit Jelzálogbank és az FHB Jelzálogbank.

Az MNB rendelete előírja, hogy minden olyan magyarországi bank, amely jelzáloghitelezést folytat, köteles 2016. október 1-jétől hitelállományának legalább 15 százalékát jelzáloglevél formájában finanszírozni.

Címlapról ajánljuk
Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Ha ilyen panaszunk van, bizonyos ételeket és bizonyos italokat kerülni érdemes – erről beszélt Barkai László, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika adjunktusa, gasztroenterológus az InfoRádióban.

A januártól életbe lépő változásokról szólt az idei utolsó Kormányinfó

Az ünnepek miatt szokatlan időben, kedden délután fél 4-től kezdték a Kormányinfót. Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt posztolta, hogy az év valószínűleg utolsó kormányülését tartották kedden. A Kormányinfón nem hangzott el nagy bejelentés, elsősorban a januártól életbe lépő változásokat ismertették. A kormányülésen szó esett a Benes-dekrétumokról is, Orbán Viktor tárgyalt szlovák kollégájával az ügyről – mondta Gulyás Gergely.
VIDEÓ
Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Folytatódik az év végi emelkedés a tőzsdéken, az MSCI All Country World Index hétfőn csúcsot döntött, az USA-ban az S&P 500 pedig tegnap már zsinórban a harmadik napja zárt emelkedéssel. Az ázsiai tőzsdéken ehhez képest csak oldalazás volt jellemző ma reggel, a legtöbb vezető ázsiai index alig mutat érdemi elmozdulást. Európában a tegnapi esés után ma reggel iránykereséssel indult a kereskedés, és délutánra sem alakult ki határozott irány, de a Stoxx 600 egy kis emelkedéssel is új csúcsra tudott menni. A karácsony előtti utolsó kereskedési napon számos előrehozott makroadatot kapunk, amelyek hatással lehetnek a kereskedés hangulatára. A következő napokban az ünnepek miatt változó lesz a tőzsdék nyitvatartása, erről szóló összefoglalónk itt olvasható.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×