Egy jogszabály-módosításnak köszönhetően ezentúl elkülönül majd a gyermek- és felnőtt hospice-ellátás - mondta az egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkár.
Beneda Attila a készülő szabályozás kapcsán úgy fogalmazott: megteremtik a gyermek-hospice ellátás önálló szakmakódját, kialakítják a minimális feltételrendszert és a finanszírozást.
Hozzátette: szeretnének felépíteni egy országos rendszert, így a meglévő kettő mellett újabb speciális ellátást nyújtó házak létrehozását szorgalmazzák.
"Körülbelül négy-öt, maximum hat ilyen központot képzelünk el, ebből kettő már most működik. Szegedre, Debrecenre, Miskolcra, Szombathelyre gondoltunk, de ez még nincs eldöntve."
A tervezet még nem végleges, eszerint száz-kétszázmillió forint közötti éves OEP-keretből gazdálkodhatnak majd az ellátók.
Korábban a Pécsi Dóri Házat működtető Szemem Fénye Alapítvány kuratóriumi elnöke az InfoRádiónak azt mondta: a módosítással bővülhet az életvégi ellátást igénybe vevők köre.
Gyura Barbara hangsúlyozta: a módosításnál több fontos szempontot figyelembe kell venni.
"Ami nagyon fontos: a gyermekhospice-házak nemcsak az életvégi ellátásra koncentrálnak, az a szakmai munkánknak egy része, majdnem 70 százaléka azonban egész más jellegű munka, az a mentesítésről, élményszerzésről, különböző szociális juttatásokról, terápiákról, közösségi együttműködésről szól. Ezt figyelembe kell venni."
A jogszabály a tervek szerint ősszel lép életbe.
Hanganyag: Seres Gerda







