Infostart.hu
eur:
386.48
usd:
331.9
bux:
118863.12
2026. január 13. kedd Veronika

Elfogadta a vagyonzárolási javaslatot az Országgyűlés - a nap hírei

Nyilvánosságra hozta Tarsoly Csaba Orbán Viktornak írt levelét a miniszterelnökség. 9 pártnál tárt fel visszaélést a kampánypénzek elköltésénél az Állami Számvevőszék.

Elfogadta a brókerügyben érintettek vagyonának zárolásáról szóló módosítást az Országgyűlés. A törvény szerint a bíróság elrendelheti, hogy zárolják azoknak a pénzügyi tevékenységet végző szervezetek vagyonát, amelyeknél valószínűsíthető, hogy 50 millió forintnál nagyobb kárt okozó bűncselekményt követtek el. Emellett zárolni lehet a tulajdonosok, cégvezetők, tisztségviselők vagy könyvvizsgálók vagyonát is, ha gyanítható, hogy részt vettek a bűncselekmény elkövetésében. A zárlat azokra az értékekre is vonatkozik, amiket az eljárás megkezdése után, feltehetően a vagyon kimentése céljából idegenítettek el.

Nyilvánosságra hozta Tarsoly Csaba Orbán Viktornak írt levelének elektronikus másolatát a miniszterelnökség. A március 9-én kelt levélben a Quaestor tulajdonosa és vezetője azt írta: kötvénykibocsátó cége kénytelen csődöt jelenteni, mert nem tudja saját forrásból visszavásárolni a kötvényeit és az állam segítségét kérte a helyzet megoldására. Tarsoly Csaba a levélben felvállalja saját felelősségét is a kialakult helyzetért, és hozzáteszi, hogy annak megállapítása külön folyamat.

Zár alá vette a Győri ETO FC labdarúgócsapatának otthonát a nyomozó hatóság, de ez nem akadálya annak, hogy ott labdarúgó mérkőzést tartsanak - mondta el az InfoRádiónak Bacsek György ügyvéd. A szakember kifejtette: míg a lefoglalással a birtoklásban és a használatban is korlátozzák a tulajdonost, a zár alá vett vagyontárgy a továbbiakban is használható.

Módosította a földgázellátásról szóló törvényt a Parlament. A legutóbb 3 hete átírt jogszabály mostani változtatásának célja, hogy biztosított legyen az egyetemes szolgáltatással felhagyni kívánó társaságok ügyfeleinek folyamatos ellátása. A módosítás értelmében, ha egy szolgáltató visszaadja egyetemes szolgáltatói engedélyét, akkor a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal a piac több szereplőjétől kér ajánlatot az ügyfelek átvételére. Ha nem érkezik ajánlat, akkor a hatóság úgynevezett végső menedékest jelöl ki.

Engedélyezte a Gazdasági Versenyhivatal, hogy a MET Magyarország Energiakereskedő Zrt. átvegye a GDF Suez Energia Holding Hungary Zrt. földgáz kiskereskedelmi portfóliójába tatozó ügyfeleket. A hatóság szerint az összefonódás nem jár a vevőkre káros hatásokkal. A két cég februárban jelentette be, hogy a GDF Suez július 1-jével megszünteti szabadpiaci földgáz-kereskedelmi tevékenységét Magyarországon, és a MET Magyarország Zrt. veszi át a szabadpiaci gázkereskedelmi portfólióját.

9 pártnál tárt fel visszaélést a kampánypénzek elköltésénél az Állami Számvevőszék. 8, az országgyűlési választáson listát állított, de képviselethez végül nem jutott párt sértette meg az áfatörvényt és a számviteli törvényt a kampánypénzek elköltésénél. Egy, a parlamenti küszöböt szintén át nem lépett tömörülésnél pedig büntetőeljárás indult a számvitel rendjének megsértésének gyanúja miatt. Az ellenőrzést az országgyűlési képviselethez jutott jelöltek és jelölőszervezetek esetében hivatalból, a további 14, országos listát állító párt esetében kérelemre folytatta le a számvevőszék.

Õsztől legalább 300 ügyet lehet majd intézni csaknem 280 kormányablakban - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Lázár János a Fejér megyei Sárbogárd kormányablakának átadásán hangsúlyozta: a cél az, hogy a kormányablakok és a járási hivatalok létezésével egyszerűsödjön és gyorsuljon az ügyintézés. Hozzátette: a kormányablakoknál akár kétezer ügyfajtát is lehetne intézni.

Mobilitási bizottságot hozott létre a kormány. A javaslattevő, véleményező és tanácsadó testület célja, hogy kialakítsa és továbbfejlessze az egységes, magyar felsőoktatási mobilitási ösztöndíj-politika feltételeit. A testület 6 tagból áll, elnökét és tagjait a tudományos élet szereplői közül az oktatásért felelős miniszter a külpolitikáért felelős tárcavezetővel egyetértésben kéri fel és nevezi ki 3 évre.

A fővárosi önkormányzat is csatlakozott a Budapesti Önkormányzatok Szövetségéhez. Megváltozott az alapszabály is, eszerint a jövőben a mindenkori főpolgármester látja majd el a szövetség elnöki teendőit. A testület 2011-ben azzal a céllal alakult meg, hogy érdekszövetségként képviseljék a kerületeket és a fővárost a kormányzattal és más érdekszövetségekkel történő egyeztetéseken.

Leállíttatta az építkezést az M4-es autópálya kartellgyanúval érintett szakaszán a Miniszterelnökség. Az ok az Európai Bizottság által felvetett gyanú, amely szerint a kivitelező cégek kartellmegállapodást kötöttek, ami ellentétes az uniós joggal. A kormány nem ért egyet az uniós bizottsággal, de szeretné teljes körűen kivizsgálni az esetet, hiszen közpénzből megvalósuló projektről van szó.

A frontvonaltól távol nem támadó feladatot látnának el a magyar katonák az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni harcban Irakban - mondta a honvédelmi miniszter. Hende Csaba hozzátette: az önkéntesen a feladatra jelentkező katonákból álló 150 fős kontingenst Erbilben állomásoztatnák 2017 végéig.

Németország után Ausztrián is átvonult a Niklas nevű orkán. A széllökések erőssége elérte az óránkénti 120 kilométert. A viharnak a két országban 4 halálos áldozata. A szélvihar tetőket szakított le, fákat döntött ki, utcákat torlaszolt el és vezetékeket rongált meg. A tartományi energiaszolgáltató közlése szerint 3 körzetben 25 ezer háztartás maradt áram nélkül. Németországban a ciklon nagy mennyiségű csapadékot is hozott magával, sok helyütt esővel, jégesővel érkezett, Berlinben hó is esett.

Jelentős áramkimaradás volt Törökország nagy részén. Az ország 81 tartományából 40-ben volt kisebb-nagyobb áramszünet délelőtt. Ankarában és Isztambulban délelőtt leállt a metró és a villamosforgalom, de kora délutánra a két nagyvárosban részlegesen visszaállt az áramellátás.

Címlapról ajánljuk
Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×