Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

Egymillió kelet-európai ember haláláért felelősek a kommunista pártok

A kommunizmus áldozatairól emlékeztek meg kedden a közjogi méltóságok és pártok is. Áder János köztársasági elnök feleségével és Schmidt Máriával, a Terror Háza Múzeum főigazgatójával együtt rótta le kegyeletét az Andrássy úti épület előtt, ahol mécsest gyújtottak.

Kövér László, az Országgyűlés elnöke Nyíregyházán a kommunista diktatúra áldozatainak emlékére emelt szobor avatóünnepségén azt mondta: a kommunizmus maga volt az ember és az emberiség elleni bűn.

Hozzátette: a magyaroknak jó okuk van nem elfelejteni a kommunizmust, mert nyomasztó gazdasági, politikai és lelki örökségének terhét a mai és a következő nemzedékek is kénytelenek viselni mindaddig, amíg ezt a "sorvasztó örökséget" közös erővel nem sikerül végleg felszámolni.

Orbán Viktor miniszterelnök a Petőfi híd budai hídfője mellett lévő Memento 1945-1956 emlékműnél tisztelgett a kommunizmus áldozatai előtt.

Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter a kormányzati megemlékezésen a Terror Házánál azt mondta, azok az emberek, akiket a kommunizmus áldozatainak neveznek, nem az elnyomás téglakövei, hanem "a mi szabadságunk építőkövei".

Szavai szerint miközben a náci bűncselekmények elkövetői ismertek, a kommunizmusról nem mondható el ugyanez. Navracsics Tibor emiatt is fontosnak nevezte megértetni Nyugat-Európával és a következő nemzedékekkel, mit jelent a kommunizmus áldozatának lenni.

A kormányzati megemlékezésen részt vett Schiffer András, az LMP társelnöke, Ertsey Katalin (LMP) országgyűlési képviselő és Szili Katalin, a Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt elnöke is.

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője Nagy Ferenc volt miniszterelnök szobránál azt mondta, a kommunizmus bűneit mindenkinek, a bal- és a jobboldalon valamint a középen állóknak is egyaránt el kell ítélniük. Az V. kerület polgármestere kijelentette: az áldozatokra mindenkinek emlékeznie kell, ha lehet, együtt, ha nem lehet, akkor külön-külön.

A Fidelitas közleményében úgy azt írta: egymillió kelet-európai ember haláláért felelősek a kommunista pártok, jóval többre tehető azonban azoknak a száma, akiket a diktatúra hétköznapi valósága testileg és lelkileg nyomorított meg. Emlékeznek a halottak mellett azokra is, akiket vallattak és kínoztak, akiket megbélyegeztek, kirekesztettek vagy börtönbe zártak, mindenkire, akit megfosztottak a szabad cselekvés és választás lehetőségétől.

Bagdy Gábor, a KDNP alelnöke a párt budapesti megemlékezésén azt mondta, a kommunista diktatúra a csalások, a korrupció és a közös vagyon eltékozlása mellett az osztály nélküli társadalom eszméjének égisze alatt milliókat nyomorított meg.

Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség a Terror Háza előtt tartott sajtótájékoztatót. Gaal Gergely elnökhelyettes, KDNP-s országgyűlési képviselő kiemelte, hogy a negyven évig tartó diktatúra örökségének lebontása csak akkor lesz teljes, ha az a lelki és szellemi örökség is végleg eltűnik, amely a kommunista ideológia utóhatásaként néhol még mindig érzékelhető.

Mesterházy Attila, az MSZP elnöke MTI-nek küldött közleményében azt írta: nem maradhat hatalmon egyetlen olyan politikai rendszer sem, amelyik uralmát a polgárok elnyomására, az emberi és politikai jogok háttérbe szorítására építi - erre figyelmeztet mindenkit az emléknap. Hozzátették: az MSZP demokratikus pártként a politikai vélemények közötti vita szabadságát hirdeti, ezért helyre fogja állítani "azt a Magyar Köztársaságot, amely a fékek és ellensúlyok rendszere, a konszenzust teremtő demokratikus intézmények széles köre révén is garantálja a választók politikai sokszínűségének érvényesülését, a népakarat érvényre jutását".

Kerék-Bárczy Szabolcs, a Demokratikus Koalíció elnökségi tagja az Összefogás megemlékezésén azt mondta: nyitott szemmel és füllel kell járni, mert a "diktatúra csírája az itt van ma is közöttünk". Kijelentette, hogy a 20. század két ordas, emberellenes eszmét szabadított a világra. Ezek sok tekintetben eltértek egymástól, abban viszont hasonlítottak, hogy aki másként gondolkozott, élt, vagy más volt a származása, mint amit az adott eszme kiagyalói jónak tartottak, azoknak az életét megkeserítették vagy el is vették - mondta.

A Jobbik nevében Murányi Levente és Novák Előd alelnökök azt közölték, hogy nem lehet méltósággal megemlékezni a kommunizmus áldozatainak emléknapján addig, míg nem történt meg az állambiztonsági múlt feltárása, a pártállami vezetők közéletből való kitiltása és a kommunista luxusnyugdíjak megvonása. "Az elmúlt 24 év, az MSZP- és Fidesz-kormányok közös szégyene, hogy ezekben az ügyekben eddig csak maszatolás történt, ezért a kommunizmus áldozatai forognak a sírjukban" - fogalmaztak.

Hajdu Mária, az LMP emlékezetpolitikai szakszóvivője közölte: a "gerincroppantó kemény diktatúra évei után jöttek a puha diktatúra gerincoszlopot zselésítő évei". Hozzátette: Magyarország jövője azon múlik, hogy "mindig távol tudjuk tartani magunkat az önkényuralmak fenyegetésétől", ezért fontos feladat, hogy kiegyensúlyozott társadalmat teremtsenek.

A Magyar Liberális Párt közleményében azt írta: sok százezer áldozat emléke örök felelősséget ró az állampolgárokra. A kommunizmus áldozatainak szenvedésén "enyhíteni már nem tudunk, de emléküket őrizni, a hibákból tanulni, a felelősséget viselni és a szabadságot megvédeni kötelességünk" - írták.

Az Országgyűlés 2000. június 13-i döntésével nyilvánította február 25-ét a kommunizmus áldozatainak emléknapjává, annak emlékére, hogy 1947-ben ezen a napon tartóztatták le jogellenesen, majd hurcolták el a Szovjetunióba Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát.

Hanganyag: Sánta András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×