Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

40 milliós kormányzati támogatás a mosonmagyaróvári sportcsarnok építéséhez

A kormány 240 millió forinttal támogatja az új mosonmagyaróvári sportcsarnok építését; az erről szóló megállapodást szombaton írta alá Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár és Nagy István, a város polgármestere.

A sajtótájékoztatón - az államtitkárság közleménye szerint - elhangzott, a beruházás nagyobb részét, mintegy 800 millió forintot a társasági adókból fedezik, amíg az önrész külön soron szerepel a 2014-es központi költségvetésben.

A tervek szerint a létesítményben összesen 1213 ülőhely lesz, a csarnokban kézilabda, röplabda, kosárlabda, illetve futsal mérkőzéseket is lehet majd rendezni.

Nagy István elmondta, a kivitelezéshez szükséges közbeszerzési eljárás az aláírást követően azonnal indul, egy hónapon belül pedig kezdődhet az építkezés. Az a cél, hogy a szeptemberben induló szezonra birtokba vehessék az új csarnokot a sportolók és sportolni vágyók.

Simicskó István szerint komoly eredmény, hogy az elmúlt négy év során mintegy ezer településen, tehát majdnem minden harmadik magyar lakóhelyen, megvalósult valamilyen sportberuházás. Győr-Moson-Sopron megyében idén már a második alkalommal jelent be a kormány nagyívű sportlétesítmény-fejlesztést: a mosonmagyaróvári csarnok mellett még az idei évben megépülhet a 2017-es Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválnak is otthont adó Győr, 5500 férőhelyes új arénája.

Címlapról ajánljuk

Süllyednek – három évtizede nem látott nehézségű munka kezdődött Paksnál, Magyar Péter tájékoztatott

Szombat megkezdődött a két nyolcvanméteres bárka – amelyeket egy-egy 5 tonnás horgonnyal rögzítettek – elsüllyesztése Paksnál a dunai vízszint emelése érdekében. Közben honvédségi helikpoterek betonkockákat emelnek a vízbe. Magyar Péter miniszterelnök, Gacsályi József, az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki főigazgató-helyettese és Kádár Pál, a Védelmi Igazgatási Hivatal főigazgatója a helyszínen adott tájékoztatást a művelet részleteiről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×