eur:
393.77
usd:
364.71
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

A kormányfő szerint az idén láthatóak lesznek a változások eredményei - a nap hírei

Megvizsgálja az árfolyamgát meghosszabbításának lehetőségét a Nemzetgazdasági Minisztérium. Rövid időre elraboltak egy magyar újságírót Szíriában.

A miniszterelnök szerint az idén már láthatóak lesznek a kabinet által bevezetett változások eredményei. Orbán Viktor a vásárosnaményi kihelyezett kormányülés után kijelentette: 2013-ban csökken a rezsi, nőnek a bérek, a nyugdíjasoknak több jut, mint a pénzromlás üteme, és az államnak van pénze arra, hogy segély helyett egyre több közmunkást foglalkoztasson. A kormányfő szólt arról is, hogy saját hatáskörben valósítja meg az állam az elektronikus útdíjszedési rendszert. Orbán Viktor azt mondta: a nyertes Getronics visszalépése után döntött arról a kabinet, hogy nem ír ki új tendert. Hozzátette: a költségvetésben rendelkezésre áll majd az a bevétel, amelynek az elektronikus útdíjból, és pénztárgépeknek az adóhatósághoz történő bekötésével kell befolynia.

Harminchárom járás tartozik majd a szabad vállalkozási zónához - közölte a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár. Czomba Sándor a kihelyezett kormányülés után Vásárosnaményban azt mondta: a zónához tartozó járások többsége Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében található. Hangsúlyozta: a szabad vállalkozási zónák lényege, hogy mindazokat a fejlesztési, beruházási, adó- és foglalkoztatáspolitikai kedvezményeket, amelyek egy térség potenciális lehetőségeit jelentik, egy komplex programban lehessen kezelni.

Megvizsgálja az árfolyamgát többéves meghosszabbításra vonatkozó felvetést a Nemzetgazdasági Minisztérium. A tárca ezt azzal összefüggésben közölte, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elnöke egy múlt heti lapinterjúban azt mondta: mivel a devizahitelek hátralévő átlagos futamideje 11-12 év, és az árfolyamgát öt évre nyújt védettséget, lehetővé kellene tenni, hogy a következő hét évben bárki bármikor beléphessen.

Rövid időre elraboltak egy magyar újságírót Szíriában. A Külügyminisztérium sajtó főosztályának vezetője közölte: Szlankó Bálintot kedden - két külföldi kollégájával együtt - hurcolták el, és miután kifosztották, szabadon engedték őket. Kaleta Gábor hozzátette: a magyar újságíró a körülményekhez képest jól van, a konzuli szolgálat segítséget nyújt a hazatéréséhez.

Az oktatási államtitkár szerint rendben zajlik az iskolák állami átvétele. Hoffmann Rózsa egy ceglédi szakmai fórumon kijelentette: az eddigi tapasztalatok arra utalnak, hogy az átalakítás gyors tempóban, de a változtatás ellenzői által vártnál kevesebb fennakadással folyik.

Az igazságügy-miniszter felügyelete alá rendelnék a legfőbb ügyész tevékenységét az ellenzéki egyeztetésen részt vevő szervezetek. A baloldali ellenzéki mozgalmak közös álláspontja szerint az ügyészség jelenleg burkolt politikai befolyás alatt áll, így átláthatóbb helyzetet eredményezne és növelné a számon kérhetőségét, ha azt a kormány alá rendelnék. Az Együtt 2014 delegációját vezető Bárándy Péter korábbi igazságügyi miniszter azt mondta: a miniszternek az egyes büntetőügyekben nem lenne utasítási joga.

Tovább emelkedett az influenzaszerű megbetegedések száma, de még nem érte el a járványküszöböt. Az Országos Epidemiológiai Központ közleménye szerint a múlt héten 12.100 beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, ez 23 százalékkal több, mint egy héttel korábban. A tájékoztatás alapján a fővárosban és 14 megyében emelkedett, 4 megyében csökkent a betegek száma.

A gyermeksebészeti és gyermektraumatológiai ügyeletek központosításáról tárgyal a Heim Pál Gyermekkórház. Nagy Anikó, az intézmény főigazgatója elmondta: a Madarász utcai kórház teljes megújításával és az ügyeletek centralizálásával is azt szeretnék elérni, hogy a fővárosban kevesebb helyen, de magasabb színvonalú ellátást kapjanak a gyerekek. Az Index kedden írt arról, hogy a Madarász utcai Gyermekkórházban április elsejétől nem lesz gyermeksebészeti ügyeleti ellátás.

Alacsonypadlós, legfeljebb négyéves buszok bérlésére írt ki közbeszerzési eljárást a BKV. A közlekedési vállalat honlapján olvasható dokumentum szerint a cég évi 845 ezer kilométer teljesítésére írt ki pályázatot. Az eljárás alapján ezt szóló, kéttengelyes, alacsonypadlós, légkondicionálóval felszerelt, legfeljebb 320 ezer kilométert futott, Euro 5-ös környezetvédelmi normáknak megfelelő motorral felszerelt buszokkal kell ellátni.

Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×