eur:
395.72
usd:
372.21
bux:
0
2024. április 19. péntek Emma

Szócska: Az alapellátást végző orvosok kapják a következő béremelést

A háziorvosokat, házi-gyermekorvosokat, védőnőket és a körzeti fogorvosokat érinti majd az egészségügyi bérrendezés következő üteme - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Szócska Miklós. Az Emberi Erőforrások Minisztérium egészségügyért felelős államtitkára úgy vélekedett, hogy a betegek a jövőben a lábukkal szavaznak majd arról, melyik intézményben látják el őket a legjobban, hozzátéve: a jobb intézményeket megerősítik.

Nagyságrendileg egy tucat intézményvezetői pályázat volt első körben eredménytelen - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár.

Ennek vagy az volt az oka, hogy a pályázatot nem tartottuk megfelelő minőségűnek, vagy az, hogy érvényesítették az életkori korlátot - magyarázta.

Szócska Miklós emlékeztetett: első körben a budapesti és az állami kézbe vett megyei intézmények vezetőit pályáztatták meg, az eredménytelenül végződött pályázatokat pedig újra kiírták, akárcsak a városi intézmények vezetőinek szólókat. Októberre feláll az új vezetői kar - ígérte.

Az egészségügyben folyó bérrendezésről Szócska Miklós azt mondta: elindult valamiféle közös munka.

A következő lépés az alapellátás lesz, mondta, a háziorvosok, házi-gyermekorvosok, védőnők és a területi ellátási kötelezettséggel járó fogorvosok kapnak béremelést a következő körben.

Az egészségügyért felelős államtitkár hozzátette: nem feltétlenül direkt béremelésekre kell gondolni, hanem a finanszírozási rendszer különböző eszközeire, amelyek értelemszerűen bérben jelentkeznek a háziorvosnál, de társíthatnak hozzá teljesítményösztönzőket is.

Szócska Miklós szerint a magyar egészségügyi rendszerből hiányzik a csapatmunka kultúrájának kiépítése. "A kollégáknak meg kell érteniük, hogy ha a paraszolvencia miatt kisajátítanak maguknak műtéteket, és a fiatalokat nem tanítják, nem vonják be a munkába, azzal a jövő utánpótlása szenved hátrányt, és elidegenítik a leendő generációkat. Nekik is meg kell tenniük mindent annak érdekében, hogy az egészségügy élhető, motiváló munkakörnyezet legyen. Erre nagyon oda fogok figyelni a következő időszakban" - ígérte az államtitkár.

Problémák a betegutakban

Minden a helyére került a betegutak rendszerében - mondta az Arénában Szócska Miklós. Az egészségügyért felelős államtitkár hozzátette: tisztázott, hol vannak a problémák, és a legfontosabbak korrekciója folyamatban van.

Például a budapesti ügyeleti rendszert - ami egyébként szerinte messze nem volt annyira problémás, mint ahogyan a sajtó állította - újra kell szervezni. Ez a munka a befejezés előtt áll - mondta az államtitkár.

Szócska Miklós elmondta: követik a jövőben, hogy a háziorvos hova utalja szívesen a betegeket, mert ebből kiderül, hogy melyik ellátó helyek gondoskodnak legjobban a betegekről, és ezeket a jövőben meg fogják erősíteni. Már középtávon érvényesül az, hogy a beteg és a háziorvos a lábával, a beutalásával szavaz - fogalmazott.

Az egészségügyért felelős államtitkár kiemelte: komoly hangsúlyt fektetnek a szűrési programok népszerűsítésére.

Első körben a rosszindulatú betegségekre "lövünk", méghozzá az emlő-, a méhnyak-, a prosztata- és a vastagbélrákra - fogalmazott.

Szócska Miklós elmondta: a tárca a közeljövőben egy betegelégedettségi felmérést is tervez.

Az Aréna műsorát meghallgathatja itt!

Hanganyag: Exterde Tibor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb részletek az idősek jogosítványáról

A Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont (KAV) tájékoztatása szerint 2021-ben 93 680 fő tett sikeres B kategóriás vizsgát, 2022-ben pedig 99 174-en, közöttük igen magas korú jelentkezők is.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×