Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna

Navracsics: Magyarország a kívánt szint alatt fogja tartani a költségvetési hiányt

A közigazgatási miniszter szerint Magyarország be fogja bizonyítani az Európai Bizottságnak, hogy a költségvetési hiányt a kívánt szint alatt fogja tartani, és lesz megállapodás az IMF-el is. Navracsics Tibor a Fidesz újbudai közéleti estjén pénteken arról is beszélt, hogy 2010 szeptembere óta a közigazgatásban - és azon belül az államigazgatásban - történt a legtöbb lényegi változás Magyarországon.

Be fogjuk bizonyítani az Európai Bizottságnak, hogy a költségvetési hiányt az általuk kívánt szint alatt fogjuk tartani. Ez egyébként Magyarország érdeke is - jelezte a kormányfő helyettese.

Navracsics Tibor szerint lesz IMF-megállapodás is. Arra a kérdésre, hogy mikor érkeznek tárgyalni az IMF-delegáltjai, azt mondta: bízik benne, egy hónapon belül megindulhatnak a tárgyalások. Magyarország mindent megtett a tárgyalások érdekében és kompromisszumkész - fűzte hozzá.

Olyan megállapodásra lenne szükség, ami egyfajta "garanciakeret". Ez azért lenne fontos, hogy olcsóbban tudjuk finanszírozni az adósságunkat - jelezte.

A Velencei Bizottság magyar jogszabályokat ért kritikáiról azt mondta: ne fogjuk fel egyelőre tragikusan a dolgot, fogjuk fel úgy, hogy minden egyes magyar törvényt meg kell védeni. Persze bántó az igazságtalanság - fogalmazott a kormányfő helyettese, hozzátéve: arra számít, hogy a bizottság véleménye az lesz, a választójogi törvény sem megfelelő. Akkor lenne fair, ha a többi ország gyakorlatát is ugyanilyen alaposan megvizsgálnák - állapította meg Navracsics Tibor.

Arról, hogy miért került Magyarország az érdeklődés homlokterébe azt mondta, nem hisz az összeesküvés-elméletekben. Nehéz kérdés, miért van Magyarország a világ figyelmének középpontjában - folytatta - de ez nem új, körülbelül 120 éve küzdünk azzal, hogy reménytelenül rossz hírünk van. Ugyanakkor ezzel nem csak Magyarország van így - mondta, és példaként említette a délszláv háború idején Horvátország helyzetét, vagy Lettországot, amely hasonló problémákkal küzd.

A tárca vezetője egy kérdésre válaszolva beszélt arról is, hogy szerinte nagyon rossz irányba megy magyar politika, amikor családtagokat "vesznek elő". "Egy picit higgadjunk már le", Schiffer András nem tehet arról, ki volt a nagypapája - fogalmazott Navracsics Tibor.

Az oktatás átalakítást érintő felvetésre kifejtette: várhatóan megalakul a Magyar Pedagógus Kar, és a pedagógusok állami alkalmazottak lesznek.

Arra, hogy a kormányfő szerint az olyan vezetői felfogással, mint amilyet az Európai Bizottság képvisel, még egy "vidéki kócerájt" sem lehetne elvezetni, azt válaszolta: "azt nem tudom, hogyan vezetnek egy vidéki kócerájt". Ugyanakkor - mint rögzítette - ő valóban hisz Európában és az Európai Unióban, még ha nem is gondolja, hogy a mostani helyzet az ideális, de unió nélkül nem megy, és nem lát másik utat.

Lényegi változások

Arról is beszélt, hogy 2010 szeptembere óta a közigazgatásban - és azon belül az államigazgatásban - történt a legtöbb lényegi változás Magyarországon. Létrejött a kormányhivatalok hálózata, az eddigi 30-35 egymástól elválasztott államigazgatási intézmény egy keretbe került, egy összehangoltabb működés alapjait teremtették meg.

Létrehozták a kormányablakok hálózatát, megvalósítva az egyablakos ügyintézést - sorolta a miniszterelnök-helyettes. A tárca vezetője 2013 januárjában utolsó nagy lépésként a járási és körzeti kormányhivatalok elindítását jelölte meg.

Navracsics Tibor közkeletű tévedésnek nevezte az átalakítások kapcsán, hogy megszűnnének az önkormányzatok. Minden területi közösségnek alkotmányos joga van az önkormányzatisághoz, így az egyes kerületekben a jövőben is lesz képviselőtestület és polgármester - szögezte le.

Ahol változás lehet - de ez még egyeztetés alatt áll - az az, hogy mely feladatok kerülnek államigazgatási hatáskörbe, és adott esetben ne minden kerület tartson fenn kormányhivatalt, hanem ezeket lehessen körzetesíteni. Ez a kerületek önkormányzati rendszerét azonban nem érinti - hangsúlyozta.

Navracsics Tibor úgy látta: 1989-90-ben a közigazgatásban a hetvenes-nyolcvanas évekhez képest valójában nem történt meg a szemléletváltás, teret hódított az a nézet, hogy a közigazgatás egy "értékmentes ügyintézési üzem". A közigazgatás igenis értékorientált tevékenység, nem cél, hanem eszköz - hangsúlyozta a miniszter.

Ha jól építik fel, és szervezik a közigazgatást, akkor a leghatékonyabb eszköz lehet a közjó eléréséhez, fenntartásához és szolgálatához. A nemzeti közigazgatás értékelvű közigazgatás, amelynek legfőbb értéke a nemzet szolgálata - összegezte.

A polgárok elégedettségét szeretnék a középpontba állítani, hogy ésszerű határidőn belül el tudják intézni ügyeiket - hangsúlyozta a tárcavezető.

Címlapról ajánljuk
Makranczi Zalán: a szinkroniparban is az AI-nak kell átadni dolgokat, hogy megvédjük a többit

Makranczi Zalán: a szinkroniparban is az AI-nak kell átadni dolgokat, hogy megvédjük a többit

Magyarországon a szinkron mint szakma nincs még akkora veszélyben, hogy a mesterséges intelligencia elvegye a színészek munkáját, ami annak is köszönhető, hogy a stúdiók érdeke is a művészek védelme – mondta el az InfoRádióban a Szinkron Alapszervezet alelnöke. Makranczi Zalán azonban hangsúlyozta: szigorúbb szabályokra lenne szükség, hogy ez a jövőben se következhessen be.

Lando Norris nyerte a a Forma–1-es Magyar Nagydíjat

Norris csapattársa, Oscar Piastri váltóhiba miatt néhány körrel a befutó előtt a második helyről esett ki. A négyszeres világbajnok Max Verstappen végzett a második helyen. A vb-pontversenyt vezető Kimi Antonelli lett a harmadik, és 50 pontra növelte előnyét a pontversenyben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×