Infostart.hu
eur:
364.46
usd:
319.07
bux:
144541.16
2026. július 23. csütörtök Lenke

A válság miatt a temetkezési szokások is megváltoztak

Megváltoztak Magyarországon a temetkezési szokások - mondta az InfoRádiónak az Országos Temetkezési Egyesület és Ipartestület elnöke. Horváth József hozzátette: sokan akarják hazavinni az urnát, de előfordul, hogy később kidobják azt.

Anyagi okok miatt változnak a temetkezési szokások, az utóbbi időben drasztikusan nőtt a hamvasztások száma - közölte az InfoRádióval az Országos Temetkezési Egyesület és Ipartestület elnöke.

Horváth József kiemelte: egy koporsós temetés ára 350 ezer forintnál kezdődik, a hamvasztásos temetés pedig 150 ezer forinttól rendelhető meg. Hozzátette: a kegyeleti termékek széles választéka is emelheti az árat.

A szervezet elnöke elmondta, hogy Magyarországon 13 krematórium üzemel, ezek a kapacitás harmadával működnek, vagyis amiatt nem kell várni egy temetésre, mert egyre többen választják a hamvasztást.

Horváth József beszélt arról is, hogy sokan akarják hazavinni az urnát, de előfordul, hogy később kidobják, így a szeméttelepre vagy a Duna partjára kerülnek a hamvak. Várhatóan tavasszal a parlament elé kerül a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999-es törvény módosítása, amely szigorítani fogja az urnák hazavitelének feltételeit.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A „Her” már nem sci-fi – belépünk a kötődésgazdaság korába

A „Her” már nem sci-fi – belépünk a kötődésgazdaság korába

Az emberi figyelem drága, fáradékony és korlátozott erőforrás. A mesterséges intelligencia ezzel szemben képes azt az érzetet kelteni, hogy mindig van ideje ránk. Válaszol, emlékszik, vigasztal, magyaráz, flörtöl, és soha nem néz az órájára. Ez nemcsak technológiai áttörés, hanem új gazdasági korszak kezdete is lehet. A figyelemgazdaság után jöhet a kötődésgazdaság.

Itt a bizonyíték, Sulyok Tamásnak békés öregkora lesz

A Sándor-palota közzétette a volt köztársasági elnök záró vagyonnyilatkozatát. Sulyok Tamásnak továbbra sincs autója, viszont öt ingatlanban félig tulajdonos, valamint van közel 80 millió forint megtakarítása is. A nyugdíja is nyilván magas lesz, de egyéb járandóságai még kérdésesek: jelenlegi fizetését Magyar Péter korábbi bejelentése szerint nem fogja élete végéig kapni, mint ahogy várhatóan Schmitt Pál és Novák Katalin sem.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Új országban csaphat le Trump katonai erővel, de összeakaszthatja a bajszát Putyinnal: magyar származású héja a legfőbb hangadó

Új országban csaphat le Trump katonai erővel, de összeakaszthatja a bajszát Putyinnal: magyar származású héja a legfőbb hangadó

A Trump-kormányzat katonai fellépést fontolgat a nyugat-afrikai Maliban az al-Káidához köthető, JNIM nevű dzsihadista szervezet ellen - értesült róla a Washington Post jelenlegi és korábbi amerikai tisztviselőktől. Amennyiben rábólintanak a tervre, Mali lenne a nyolcadik ország, ahol Donald Trump a második elnöki ciklusa alatt légicsapásokat rendel el. Bár nincs egyetértés a Fehér Házban, a katonai beavatkozás egyik leghangosabb szószólója a magyar származású Sebastian Gorka (Gorka Sebestyén), az amerikai Nemzetbiztonsági Tanács terrorizmus elleni harcért felelős igazgatója.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×