Infostart.hu
eur:
363.93
usd:
315.43
bux:
149714.76
2026. augusztus 12. szerda Klára

Csiba Gábor: A hamburgeradóból is lehetne növelni az orvosok fizetését

A Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület elnöke nem ért egyet a Magyar Rezidens Szövetség módszerével, mert az veszélyeztetheti a betegellátást. Csiba Gábor a többi között a hamburgeradóból származó forrásból emelné az egészségügyi dolgozók bérét. Rácz Jenő, a Magyar Kórházszövetség elnöke szerint nem elég csak az orvosok bérét emelni, az összes egészségügyi dolgozóét kellene.

A célokban egyetértünk, a módszerben kételkedünk - mondta az InfoRádiónak a Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület elnöke arról, hogy kedden a Magyar Rezidens Szövetség bejelentette: január 1-én több ezer orvos mondja fel munkaszerződését, ha nem teljesülnek bérköveteléseik.

Csiba Gábor szerint érthető a fiatalos hév és lendület, de nem tudnak támogatni olyan módszert, amely tömeges felmondással kényszerítené ki a béremelést, és lehetetlenné tenné a betegellátást.

Az elnök kiemelte: az intézmények finanszírozásából hiányzik egyhavi, 40 milliárd forintos összeg, amit vissza kellene pótolni. A tulajdonosoknak eleget kellene tenniük a kötelezettségeiknek, vagyis a beruházást és a felújítást finanszírozniuk kellene, hogy ne az OEP-pénzt fordítsák műszervásárlásra és épületfelújításra. Az államnak pedig azon túl, hogy életpályamodellt kell kidolgoznia az orvosok számára, például a hamburgeradóból származó bevételeket kellene az intézmények működtetésére és a bérek emelésére fordítaniuk.

Ha csak azt az egy javaslatot fogadnák meg, hogy az önkormányzati feladatokat ne OEP-pénzből finanszírozzák, egyhavi fizetésnek megfelelő összeggel lenne növelhető a dolgozók jövedelme - véli Csiba Gábor, akinek becslése szerint 30 milliárd forint folyhatna be a hamburgeradóból.

Nem elég csak az orvosokét emelni

Ha csak a rezidensek bérét emelnék, az olyan feszültséget keltene az intézményekben, ami még a jelenleginél is rosszabb helyzetet idézne elő - ezt már Rácz Jenő mondta az InfoRádiónak. A Magyar Kórházszövetség elnöke azonban hozzátette: a jelenlegi körülmények között irreálisnak tűnik a Rezidens Szövetség követelése, vagyis az, hogy az átlagbér háromszorosára nőjön a fizetésük.

Lépcsőzetes megoldás, és egy 5-10 éves időintervallum kitűzése lenne a célszerű - hangsúlyozta az elnök, aki szerint figyelembe kell venni, hogy azokra, akik nem lépnek ki, mekkora teher fog hárulni. Vagy ők is veszik a sátorfájukat, vagy nem vállalják a plusz munkát.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Felpörög a metróhosszabbítás – itt vannak a feladatok, ingatlanokat is meg kell vennie a fővárosnak

Felpörög a metróhosszabbítás – itt vannak a feladatok, ingatlanokat is meg kell vennie a fővárosnak

A 3-as metró harminchat évvel ezelőtt érte el Újpest-Központot, ám a tervek ellenére sosem folytatták. A BKK előkészítette a 3-as metró káposztásmegyeri meghosszabbításának engedélyezési terveit, és a kormány által júliusban meghirdetett Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv tartalmazza a metróvonal meghosszabbítását, első szakaszként Rákospalota-Újpestig. Sok feladat van, a határidő rövid, és a két új megállóval nem jönnek majd új szerelvények.

Több napos fesztivállá változik augusztus huszadika, 18 helyett 4 milliárd forintból – kormányzati bejelentés

Hat hét alatt összerakta a Centrum Production az augusztus 20-ai ünnepségsorozat művészeti koncepcióját, ahol mindenki ízlésének próbálnak megfelelni, augusztus 19-től egészen 23-ig. A drón-, fény- és tűzijátékshow-ban kicsúcsosodó események idén a budai rakpartról lesznek a legjobban láthatók, és az ünnepségsorozat az eddigi 18 helyett 4 milliárd forintból kijönnek. Lesz olcsó ásványvíz és sör is.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×