Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Orbán Viktor: Jó lelkiismerettel ki kell állni a családpolitika mellett

A kormányfő szerint nem igaz, hogy ha egy politika támogatja a családot, akkor azzal minden más életformát elvet. Orbán Viktor Gödöllőn, az uniós tagállamok demográfiai és családügyi minisztereinek informális ülésén hangsúlyozta: be kell bizonyítani, hogy ez nincs így, és jó lelkiismerettel ki kell állni a családpolitika mellett.

A rendezvény előtt a nemzeti erőforrás miniszter arról beszélt, hogy a jövő biztosítása a családokon múlik, a generációknak emiatt is jobban kellene segíteniük egymást. Réthelyi Miklós azt mondta: a népesség fogyása a legtöbb fejlett országnak problémát okoz, és már Magyarországon is tízmillió alá csökkent a lakosok száma. A politikus ennek okai között említette a többi között azt, hogy a fiataloknak terhet jelent a gyermekvállalás, és inkább a szakmai pályafutásukra összpontosítanak. Hangsúlyozta: a magyar elnökség kezdeményezi, hogy az Európai Unió nyilvánítsa a családok európai évének 2014-et.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×