Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Spéder Zsolt: Kettős az elvárás az apákkal szemben

Kettős elvárás alakult ki az apákkal szemben - mondta a Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Kutatóintézetének igazgatója. Spéder Zsolt azt mondta: egyre erősebb az elvárás, hogy a korábbi tradicionális kenyérkereső apa feladatkör kiegészüljön a családi életben való aktívabb részvétellel.

Az apákkal szemben kettős az elvárás, egyrészt a férfinak kell biztosítani a család megélhetését, ugyanakkor kialakult az is, hogy jó lenne, ha az apák erőteljesebben vennének részt a családi életben, a gyereknevelésben és az otthoni feladatok elvégzésében - közölte az InfoRádióval a Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Kutatóintézetének igazgatója. Spéder Zsolt kiemelte: nehéz egyszerre sokat is keresni és résztvevő apának is lenni.

Az igazgató szerint átalakulás tapasztalható, sokkal inkább egymáshoz illeszkedő női és férfi családi szerepeket látni.

Amennyiben a nők tudják, hogy párjuk támogatja és segíti őket az otthoni teendőkben, akkor könnyebben vállalnak gyereket - vélekedett Spéder Zsolt.

Több bizonytalanság a párkapcsolatokban és a családpolitikában, nehezebb a családot és munkát összeegyeztetni - mondta az igazgató arra a kérdésre, hogy miért születik kevesebb gyermek évek óta Magyarországon. Spéder Zsolt szerint a legnagyobb probléma a család és munka összeegyeztetése, a gyesről-gyedről visszatérő anyák visszakerülése a munkaerőpiacra.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×