Infostart.hu
eur:
363.28
usd:
326.17
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Wéber Attila: Gyurcsánynak csak az MSZP-ben van esélye

Gyurcsány Ferenc az MSZP-n kívül nem tud hosszabb távon életképes alakulatot létrehozni - mondta Wéber Attila az InfoRádió Aréna című műsorában. Ezért a szociológus szerint a volt miniszterelnök-pártelnök mindent megtesz azért, hogy az MSZP-n belül maradjon meghatározó politikai személyiség.

Voltak időszakok, amikor úgy tűnt, nyugvópontra jut Gyurcsány Ferenc pozíciója a pártban. Akkor még azt mondta, hogy nem akar semmit, nem akar se pártelnök, se többé miniszterelnök lenni - mondta Wéber Attila.

Egy hónappal ezelőtt még úgy tűnt, mintha a szocialista vezetők között egyetértés lenne abban, hogy Gyurcsányt a háttérbe kell szorítani. Erre a volt miniszterelnök egyre nagyobb aktivitással reagált, a platformja pedig alakulófélben volt. A szociológus úgy véli, hogy az egyik ütközet ekörül alakul majd ki.

A szakember emlékeztetett arra, hogy ezen a hétvégén áll össze egy igazoló bizottság, amely eldönti majd, megfelel-e ez az alakulat azoknak a követelményeknek, amelyek szerint platformmá válhat az MSZP-n belül.

Ez a döntés azonban nem születik meg konfliktusmentesen - szögezte le Wéber Attila, aki hangsúlyozta, hogy nem ideológiai vita lesz, hanem alapszabályi kérdésként jelenik majd meg. Ez azonban csak ürügyül szolgál a hatalmi próbához - tette hozzá.

Ha Gyurcsány nem tudja elfoglalni a pártot, akkor az MSZP-n kívül nem tud hosszabb távon életképes alakulatot létrehozni - és ezzel ő is tisztában van. Tehát az utolsó leheletéig megpróbál a párton belül dominálni - vélekedett a szakember.

Azt még nem lehet előre megmondani, hogy ez az utolsó pillanat mikor jön el. Az viszont biztos, hogy Gyurcsány tudja: ha kiválik, vagy kikényszerítik, akkor jóval kevesebb esélye lesz bármilyen szerepet játszania a magyar közéletben - fejtette ki Wéber Attila.

A teljes interjút itt hallgathatja meg!

Hanganyag: Exterde Tbor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×