Infostart.hu
eur:
364.5
usd:
325.46
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Jövő kedden szavazhat az Országgyűlés a 98 százalékos különadóról - a nap legfontosabb hírei

Jövő kedden szavazhat az Országgyűlés a Fidesz frakcióvezetőjének a 98 százalékos különadóra, valamint az Alkotmánybíróság hatáskörének módosítására vonatkozó javaslatáról. A parlament szerdán rendkívüli ülésnapon vitatja meg a javaslatokat.

Lázár János az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács ülésén és később a parlament előtt arról számolt be, hogy átlag munkavállalók esetén felemelné a 98 százalékos különadó összeghatárát 3,5 millió forintra, és ebbe a szabadságmegváltás nem tartozna bele, de az adót 2005-ig visszamenőleg szednék be. Az állami és önkormányzati vezetők, illetve az ilyen tulajdonban lévő cégek vezetői esetében megmaradna a különadó - szabadságmegváltással együtt - két millió forintos összeghatára. Lázár János a parlamentben arról is beszámolt, hogy mégsem kötnék össze az Alkotmánybíróság hatáskörét a népszavazási tilalmakkal. Ezt később az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága is támogatta. A politikus új, a testület által is megszavazott javaslata az Alkotmánybíróságnak a költségvetéssel, illetve az állami bevételekkel összefüggő törvényeknél csak akkor lenne döntési joga, ha azok tartalma alapjogokat sért.

Lemondott Trócsányi László

Várhatóan péntekig tehetnek javaslatot a parlamenti pártok új alkotmánybíró személyére amiatt, hogy Trócsányi László lemondott posztjáról. Balsai István, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság fideszes elnöke emlékeztetett arra: július közepén az európai ügyi bizottság egyöntetűen támogatta Trócsányi László párizsi nagykövetté jelölését. A távirati iroda úgy tudja, hogy az alkotmánybíró szeptember 30-ai hatállyal mondott le posztjáról.

Még két évig maradna a Robin Hood-adó

A kormány által támogatott módosító javaslat szerint további két évig - 2013 január 1-jéig - maradna az energetikai cégekre 2008-ban kivetett, úgynevezett Robin Hood-adó, amely a pozitív adóalap nyolc százaléka. A különadót eredetileg 2009 januárjától idén december 31-éig kellett volna megfizetni. A parlament előtt lévő indítvány indoklása szerint a hosszabbítással szeretnének forrást teremteni a távhővel fűtött épületek költségcsökkentő felújításához, és a fűtésszabályozás kialakításához.

Államháztartás: 43,6 milliárdos hiány októberben

Októberben 43,6 milliárd forint hiánnyal zárt az államháztartás - helyi önkormányzatok nélkül számolt - pénzforgalmi egyenlege - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. A tájékoztatás szerint az első tíz havi deficit 1132,7 milliárd forint, az éves előirányzat 131,1 százaléka.

GKI: 5,5 százalékos lehet a deficit

A GKI szerint 2006 óta a legmagasabb szintre, 5,5 százalékra emelkedik jövőre az államháztartás úgynevezett strukturális deficitje. A gazdaságkutató zrt. a költségvetési javaslat alapján készített gyorsbecslésében azt írja: a tervezett 2,94 százalékos, GDP-arányos államháztartási hiánycél formálisan megfelel a piaci elvárásoknak, egyensúlyi szempontból azonban kedvezőtlen fordulat megy végbe. A GKI, amely az elemzésben a nyugdíjpénztári átlépéseknél 50 százalékos arányt feltételez, a különadókat pedig egyszeri bevételnek tekinti, úgy véli: a büdzsé tervezetében nincs nyoma érdemi szerkezeti reformnak.

Az AmCham a strukturális reformok mellett

A nemzetközi piac bizalmának helyreállítását várja a kormánytól a magyarországi Amerikai Kereskedelmi Kamara, amely egyben hatékonyabb párbeszédet sürget az üzleti szereplőkkel. A szervezet elismerően szólt a kabinet adóreform-törekvéseiről, ugyanakkor - megértve a rendkívüli és szokatlan válságadó bevezetésének indokait - határozottan kiáll a strukturális reformok haladéktalan megkezdése mellett.

Ismét vörös az iszaptól a Tarna patak vize

Kolontárnál ismét nagy mennyiségű gipszet és savat kell önteni a Torna-patakba, mert az esőzés miatt újra élénkvörös lett a patak vize, a szakemberek pedig attól tartanak, hogy a lúgosságot mutató pH-érték ismét emelkedhet. A patakba főként a még nem kármentesített mezőgazdasági területekről jut be az esővízzel a vörösiszap.

Egy hét múlva átadhatják a Margit hidat

Egy hét múlva adhatják át a forgalomnak a Margit hidat. Az engedélyek kiadásához számos szakmai véleményt hallgatnak meg. Korábban a felújítást végző Mh 2009 konzorcium szóvivője az InfoRádióban azt mondta: a cég - jó idő esetén - már a héten olyan állapotba hozza a Margit hidat, hogy azon megindulhat a forgalom. Tóth Kata emlékeztetett arra, hogy a hétvégén sikeres volt a statikus próbaterhelés.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×