Infostart.hu
eur:
364.66
usd:
324.83
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Újabb gátat építenek Kolontárnál

Egy újabb, mintegy másfél kilométer hosszú védőgátat építenek Kolontárnál, az egy hónappal ezelőtt megsérült zagytározó közelében, a vasúti töltések mellett, a timföldgyár által már megépített kettes számú körgát nyomvonalán; a védmű tervezése már megkezdődött, a kivitelezés jövő héten indulhat.

A kilenc halálos áldozatot követelő katasztrófát követően, egy hét alatt már megépítettek egy 620 méter hosszú, talpazatánál 25 méter széles és 5 méter magas, koronájánál 6 méter széles gátat, amely kettészelte az iszappal elöntött települést. A védmű összköltsége akkor meghaladta a 115 millió forintot annak ellenére, hogy az építéshez használat földért és kövekért, valamint a szakértői kivitelezésért nem fizettek.

A már fűmaggal bevetett töltésoldalú, bazaltkövekkel megerősített gát megépítése miatt a polgármesteri hivatal és templomdomb, valamint a Torna-patak közötti Kossuth és Malom utcában tíz házat kellett elbontani,mert egy esetleges újabb iszapömlésnél visszaduzzasztó hatásukkal veszélyeztették volna Kolontárt.

A már megépült gáthoz hasonló paraméterű védmű építési költsége mintegy félmilliárd forint lesz, és azt a sérült tározót üzemeltető cégnek, a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt.-nek kell állnia, vagy kiviteleznie. A nyomvonalak kijelölése már megtörtént, a tervek keddre elkészülnek, és még a hétvége előtt megkezdik a töltés alapozását - mondták az MTI tudósítójának vízügyi szakemberek Kolontáron, az építendő gát helyét megmutatva.

Az év végéig elkészülő védmű négy funkciót tölt majd be: meggátolja, hogy egy esetleges, újabb iszapkitörés esetén elöntse Kolontár és Devecser, valamint Somlóvásárhely lakott és mezőgazdasági területeit, összefogja a csurgalék-vizeket és szabályozott medrekben kiengedi. Az építmény a talpazatánál 25 méter széles, 4 méter magas, koronájánál 5 méter széles lesz, s esetleg - megfelelő szigetelés után - egy új, záraz technológiai veszélyes hulladéktározóvá is át lehet alakítani - magyarázták.

Szakemberek véleménye szerint a védmű a legsúlyosabb havaria-helyzetben is védelmet nyújt a környéken élőknek, és nagyban befolyásolja a helyiek maradásról vagy költözésről hozott döntését.

Egy hónappal ezelőtt, október 4-én délután mintegy egymillió köbméternyi erősen lúgos anyag öntötte el a három települést. Magyarország legsúlyosabb ipari és ökológiai katasztrófája során kilenc ember meghalt, 150-en égési sérülést szenvedtek, 400 ház megsérült, vagy lakhatatlanná vált, 40 utca lett hetekig járhatatlan. A katasztrófahelyzet miatt a kormány három megyére kiterjedően év végéig meghosszabbította a veszélyhelyzet kihirdetését.

A környezetvédelmi államtitkár szerint a kár több tíz milliárd forint, de a vörösiszappal elöntött területen 25-30 évig lehet majd érzékelni a pusztítás utóhatását a növényzetben és a Marcalban, illetve a Torna-patakban.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×