Infostart.hu
eur:
364.54
usd:
325.65
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Lát esélyt a megegyezésre a főpolgármester az Alstommal - hírösszefoglaló

A jövő héten dönt a kormány az új kolontári és devecseri lakóparkok finanszírozásáról. A szerződésbontás ellenére lát esélyt a megegyezésre a főpolgármester az Alstommal. Az egészségre káros szert árulnak az interneten súlyos betegségek kezelésére.

A kolontáriak háromnegyede, míg a Devecserben élők mintegy 60 százaléka döntött úgy, hogy a településen marad - közölte a katasztrófavédelmi biztos. Bakondi György hangsúlyozta: szinte mindenki azt kérte, hogy korábbi szomszédai mellett kapjon lakást. A Magyar Alumínium Zrt. működését felügyelő kormánybiztos hangsúlyozta: a kabinet várhatóan a jövő héten dönt az új lakóparkok építésének finanszírozásáról. Szólt arról is, hogy Kolontár leginkább károsodott területén emlékhely, míg Devecser iszappal elárasztott részén emlékpark létrehozását tervezik. Nagy Anna kormányszóvivő a Devecserben tartott kihelyezett kormányszóvivői tájékoztatón arról számolt be, hogy a szakértői vélemények szerint nem várható romlás a vörös-iszap tározó megrongálódott gátjának állapotában. Közben az Egészségügyi Világszervezet közölte: egészséges az ivóvíz az iszappal elöntött falvakban, de a vízkészletek, valamint a levegő, a talaj és az élelmiszerek megfigyelését folytatni kell.

A főpolgármester szerint a szerződésbontás ellenére még van némi esély az egyezségre a metrókocsikat gyártó Alstommal. Tarlós István az Index-nek adott interjúban arról is beszélt, hogy Vitézy Dávidot szeretné kinevezni a Budapesti Közlekedési Központ vezetőjének. A fideszes politikus azt mondta: fennáll a veszélye annak, hogy a szerződésbontás hosszú időre leállítja a metró építését, és az Alstom kárt okozhat egy esetleges per indításával, ha viszont nem írnak ki új tendert, akkor a nemzeti vagyon hanyag kezelésének a vádja merülhet fel.

A Medián legfrissebb felmérése szerint a megkérdezettek 47 százaléka véli úgy, hogy jó irányba mennek az ország dolgai. A HVG által ismertetett közvélemény-kutatás alapján 2003 nyara óta mindössze egyszer, 2006 áprilisában volt ilyen optimista a magyar lakosság. A Medián ügyvezető igazgatója az InfoRádióban elmondta: a politikusok népszerűségi listáját továbbra is Orbán Viktor miniszterelnök vezeti 59 százalékkal. Hann Endre hozzátette: a választani tudó biztos szavazók körében a kormánypártok támogatottsága 63 százalék, az MSZP-é 19, a Jobbiké 13, az LMP-é pedig 4 százalék.

Az Államadósság Kezelő Zrt. vezérigazgatója szerint a piac elfogadta, hogy van egy erős és komoly támogatottsággal rendelkező kormány, amely meg tudja csinálni azt, amit akar. Pleschinger Gyula az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: a kormány eddigi lépéseinek hatása már érzékelhető, ez látszik abban is, hogy ma csaknem háromszoros túljegyzés mellett az Államadósság Kezelő Központ a meghirdetettnél 10 milliárd forinttal több, összesen 60 milliárd forintnyi államkötvényt értékesített.

Az államháztartás - helyi önkormányzatok nélkül számolt - pénzforgalmi egyenlege 7,7 milliárd forint hiánnyal zárt szeptemberben, az első 9 havi deficit 1.089,1 milliárd forint, az éves előirányzat 125,1 százaléka volt. A Nemzetgazdasági Minisztérium közölte: a múlt hónapban a központi költségvetés 5,4 milliárd forint többlettel, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 8,9 milliárd forintos, míg az elkülönített állami pénzalapok 4,2 milliárd forintos deficittel zártak.

A Telenor Magyarország támogatja a kormány gazdasági növekedést célzó lépéseit és méltányos adó fizetésével kész hozzájárulni a társadalom fejlődéséhez, a távközlési különadó mértékét ugyanakkor túlzottnak tartja. A cég vezérigazgatója közleményében hangsúlyozta: megítélése szerint a többletteher veszélyezteti a növekedést, a befektetői bizalmat és a beruházásokat, emellett ellentétes az unió szabályaival. Anders Jensen közölte: a kormány a szerdai egyeztetésen ígéretet tett arra, hogy a különadót 2012 végén eltörlik.

Kecskeméten rekordidő - egy év alatt - épült fel a Mercedes gyár; szeptember óta már a berendezéseket szerelik az üzemekben - közölte a Mercedes-Benz Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. A gyárban évente 100 ezer autót készítenek majd. Frank Klein elmondta: az építési megbízások több mint 80 százalékát magyar vállalkozások nyerték el.

Európai uniós forrásból bővítik az Országos Onkológiai Intézetet; a beruházásra 5,4 milliárd forintot fordítanak. A pénzből új sebészeti tömböt és kúra-ambuláns részleget építenek, valamint modernizálják a képalkotó diagnosztikai eszközparkot.

Az egészségre káros szert árulnak az interneten súlyos betegségek kezelésére. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiovosi Szolgálat arra hívta fel a figyelmet, hogy a készítmény negatív hatását már több országban igazolták. Az ÁNTSZ közleményében arra kérik a fogyasztókat, hogy ne használják a "Miracle Mineral Solution", vagy más néven "Miracle Mineral Supplement terméket. Az ÁNTSZ szerint a szer fogyasztása egyebek mellett hasi görcsöt, hányást, súlyosabb esetben veseelégtelenséget, vagy akár halált is okozhat.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×