Infostart.hu
eur:
364.54
usd:
325.65
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Giró-Szász: Gúzsba kötve fognak táncolni az ellenzéki polgármesterek

Az április választások óta a kormánypártok támogatottsága nem csökkent, az ellenzéké pedig érdemben nem nőtt, ezért papírforma eredmény született vasárnap - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Giró-Szász András. A Századvég Alapítvány igazgatója kiemelte, hogy sem a Jobbik, sem pedig az LMP nem szerepelt jól az önkormányzati választáson, míg az MSZP-ben talán a "színfalak előtt zajló párbajnak" leszünk tanúi.

Papírforma eredmény született a vasárnapi önkormányzati választáson, érezni lehetett a levegőben, mégis meglepődtünk, amikor megláttuk ezt a jelentős erőviszony-eltolódást - kezdte választási értékelését az InfoRádió Aréna című műsorában Giró-Szász András, aki szerint voltak meglepetések október 3-án, például Csongrád megyében, ahol több 10 ezer lakosúnál nagyobb településen (Szeged, Makó, Szentes) az MSZP megerősödött vagy stabilizálódott.

A Századvég Alapítvány igazgatója szerint a fővárosi kerületek eredményei is érdekesek, mert ahol nem fideszes polgármester győzött, a közgyűlésben a kormánypárti képviselők szereztek többséget. Ezek a polgármesterek (ahogy Szegeden Botka László is) gúzsba kötve táncolnak majd - fogalmazott.

Április óta érzékelni lehetett, hogy a kormánypártok támogatottsága nem csökken, az ellenzéké pedig érdemben nem nő, így ez evidenciaként hozta a vasárnapi eredményt - emelte ki Giró-Szász András, aki az alacsony részvételről azt mondta: azok a választók, akik otthon maradtak, nem találtak kapaszkodót, amelyek elvitték volna őket a szavazóhelyiségbe.

Az LMP elfelejtett pártot építeni

Az elemző úgy látja, hogy április óta sok hibát követtek el a parlamentbe újonnan bejutott pártok. Sem az LMP, sem pedig a Jobbik nem készült fel a parlamenti munkára, illetve a kormány sem könnyítette meg a dolgukat, amikor a májusi és júniusi törvénykezéseknél jelentős muníciótól fosztotta meg a két pártot - azért az LMP-t és a Jobbikot, mert nekik volt karakterük.

Idővel az LMP elvesztette a karakterét, a Jobbik viszont megőrizte - fűzte hozzá az elemző, aki úgy véli: a Lehet Más a Politika elfelejtett pártot építeni. A társadalmi támogatottság mögé szervezetet is kell építeni, enélkül nem lehet fenntartani stabil beágyazódást.

A Jobbikról a Századvég Alapítvány igazgatója azt mondta: ahol a párt tavasszal 20 százalék körül teljesített, most 12 százalék körüli eredményt ért el, és ezzel nem sikerült elérniük a kitűzött célt, hogy az MSZP-t megelőzve a második erővé váljanak.

Nem találja magát az MSZP

Az MSZP megpróbálta a lehetetlent: megemészteni a tavaszi választások eredményét, amely következtében alsóközép politikai erővé esett össze. Nem szabad elfelejteni, hogy pártstruktúrája és a rutinja alapján kiemelkedik a két ellenzéki párt közül. Ez nagyon fontos a társadalmi támogatottság megtartására, de a megszerzésére kevés - emelte ki az elemző, aki szerint a szocialista párt nem nagyon találta meg magát a tavaszi parlamenti választás után.

A belső nyomás kisebb volt, mint a külső - ez tartotta össze az MSZP-t Giró-Szász András szerint, ám most könnyen lehet, hogy a belső nyomást leengedő szelepek nem működnek jól, és az eddig a háttérben mozgó kamarilla politikát felváltja a színfalak előtt játszódó nagy párbaj.

Az MSZP katasztrofális vereséget szenvedett vasárnap, a holdudvara és a háttere a levegőben lóg. Ez komoly feszültséghez vezet majd a párton belül, ahol ráadásul vannak személyes ambíciók is, amelyek egymással szemben állnak - tette hozzá az elemző.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×