Infostart.hu
eur:
364.5
usd:
325.46
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Tarlós azt szeretné, ha az állam a fővárosi egészségügyet magához venné

Életszerűbb, racionálisabb gondolkodást kell vinni a főváros vezetésébe, álmodozás helyett tervezi, szervezni szükséges a fejlesztéseket - hangsúlyozta Tarlós István, a Fidesz főpolgármester-jelöltje kedden vállalkozói fórumon Budapesten.

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) közép-magyarországi regionális szervezete, a Menedzserek Országos Szövetsége és az UniCredit Bank közös fórumán Tarlós István elmondta: megválasztása esetén a vállalkozók képviselője tanácskozási joggal részt vesz majd a főpolgármesteri kabinet munkájában.

A vállalkozók és menedzserek előtt elmondott beszédében Tarlós István szólt arról, hogy a közbeszerzési törvényen módosításával a hazai vállalkozásokat helyzetbe kell hozni.

Hangsúlyozta, hogy nem multi ellenes, de nem szabad kiárusítani Budapestet például a stratégiai közszolgáltatások esetében. Utalt arra, hogy a jól működő vízművek esetében 49 százalékos tulajdoni hányadhoz ennél jóval nagyobb, szinte 100 százalékos jogosultság társul.

Az infrastruktúra fejlesztésről a főpolgármester-jelölt kifejtette: kisebb fejlesztésekben is gondolkodni kell, például biztosítani kell az infrastrukturális feltételeket a telephelyek megközelítéséhez, illetve meg kell oldani a parkolást.

A vállalkozók írásban feltett kérdéseire válaszolva, az állam és az önkormányzat feladatmegosztásával kapcsolatban Tarlós István elmondta: azt szeretné, ha az állam az egészségügyet magához venné. A hajléktalanokra vonatkozóan kifejtette: a kérdés megoldása elodázhatatlan, szeretnék a Fővárosi Közmunkák Tanácsával megszervezni a közmunkát, illetve gondoskodni a biztonságról is.

A 4-es metró befejezésével kapcsolatban elmondta: nem tudni, hogy mekkora a beruházás forráshiánya, utalt arra, hogy az I. szakasz eddig benyújtott számláinak kifizetéséhez is mintegy 100 milliárd forint hiányzik. A főváros és a kerület viszonyáról megjegyezte: eltérő a kerületek jövedelemtermelő képessége, és új forráselosztási jogszabály kell a kiegyenlítéshez.

A vállalkozások szóban elmondott észrevételeire reagálva Tarlós István kijelentette: szerinte vissza kell állítani az ipari tanulói képzést, és ennek felügyeletét a vállalkozóknak, például a kamarának átengedni. A főpolgármester-jelölt egyetértett azzal a vállalkozói felvetéssel, hogy a Volán és a BKV jelenetős autóbuszigénye indokolná a környezetkímélő járművek hazai összeszerelését.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×